Rupprechter-Fazekas találkozó

Előreláthatóan január végén lehet Ausztria és Magyarország agrárminisztereinek találkozója, amelyen Magyarország új földtörvénye, illetve az azzal kapcsolatban megfogalmazott osztrák félelmek kerülnek előtérbe. Maga Fazekas Sándor nyilatkozott erről egy kormányközeli sajtóterméknek. Azt mondta: jelenleg háttéregyeztetés zajlik a megbeszélés időpontját és formáját illetően. A tárcavezetők tárgyalását szakapparátus készíti elő, amely tisztázza a felmerült kérdéseket, s csak ezek után lesz a miniszteri találkozó. Ausztria mezőgazdasági minisztere december 21-én az Ö1 közszolgálati televízióban számolt be arról, hogy levélben kereste meg magyar kollégáját. Andrä Rupprechter (a képen) Fazekas Sándornak írt levelében sajtóértesülése szerint azt kifogásolta, hogy az új földtörvény május elsejei életbelépésével megszűnnek a termőföldre szerzett haszonélvezeti jogok. Megfogalmazása szerint érthetetlen, miért fosztják meg honfitársait a legálisan megszerzett haszonélvezeti jogoktól, „amelyekért a kedvezményezettek előre fizettek”. Levelében az osztrák fél aggodalmát fejezte ki az új földtörvény által megfogalmazott szigorú rendelkezések, illetve a folyamatban lévő kisajátítási eljárások miatt is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.