Tag Archives: képzés

Gyakorlat nélkül nem megy

Az AXIÁL Kft. 2012 januárjában fogalmazta meg a programját, mely a hazai mezőgazdasági vállalkozásokat érintő szakember-utánpótlás nehézségeire kíván reagálni.

Több figyelmet kell fordítani a szakemberképzésre és az innovációra

Még több figyelmet kell fordítani a szakemberképzésre és az innovációra az agráriumban, mivel Magyarország számára az élelmiszerágazat stratégiai jelentőségű – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Magyar és román gazdák képzése Hajdúböszörményben

A védett és a Natura 2000-es területeken gazdálkodókat segítik a szakemberek egy magyar-román határon átnyúló együttműködés keretében – jelentette be Kelemen Béla, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója.

Új diplomások a Lovastanár és Szervező Szakon

Újabb 23 Lovastanár (Hippológus) fejezte be tanulmányait a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán. Elődeikkel  együtt 67-en szerezték meg eddig  – és december 1.-én a Papp László Budapest Sportarénában, a Lovas Világkupán – veszik át második diplomájukat.