Tag Archives: sör

Új logisztikai csarnok a Borsodi Sörgyárban

Csaknem egymilliárd forintos beruházás révén új logisztikai csarnokkal bővült a Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme, és 40 emberrel nőtt az üzemben dolgozók létszáma – közölte a Borsodi Sörgyár Kft.

Tavaly is kevesebb sör fogyott a brit kocsmákban, mint a járvány előtt

bjb1A járványvédelmi korlátozások messzemenő enyhítése ellenére a brit kocsmákban tavaly is jelentősen kevesebb sör fogyott, mint a járvány előtt: 2021-ben csaknem 1,5 milliárd pinttel (1 pint = 0,568 liter) kevesebb sör keresztezte a bárpultot, mint 2019-ben, a járvány kitörése előtti évben – jelentette be pénteken a Brit Sör- és Kocsmai Szövetség (BBPA).

Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

cb_Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége.

Stagnált a Dreher Sörgyárak Zrt. értékesítése

dhMintegy 2,5 millió hektoliter sört értékesített exporttal együtt a Dreher Sörgyárak Zrt. tavaly az előző évhez hasonlóan, ugyanakkor a minőségi portfóliójában szintet lépett – közölte Bai József, a vállalat pénzügyi igazgatója.

Átlag felett teljesített a Borsodi Sörgyár

btA Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik – mondta Vuleta Zsolt ügyvezető igazgató. A kft. tavaly 36 milliárd forint árbevételt ért el.

Kevesebb sört adott el a Carlsberg a harmadik negyedévben

A Carlsberg dán sörgyártó fenntartja az idei évre vonatkozó, egyszámjegyű nyereségnövekedési előrejelzését annak ellenére, hogy az Ázsiában eladott több sör nem tudta ellensúlyozni a csökkenő keresletet Kelet- és Nyugat-Európában.

Megváltozott a sörökre vonatkozó irányelv

A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) sörökre vonatkozó irányelvének módosítása szerint ezentúl nem lehet „sör” néven forgalmazni olyan terméket, amely úgy készül, hogy az érlelést, szűrést követően bármilyen anyagot hozzáadnak, és így megváltozik a jellege, íze, illata, színe, tehát lényegében egy új termék jön létre – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A bor és a likőrfogyasztás megugrásához vezetett a tömény szesz tilalma Csehországban

A bor, a likőr és a pezsgő fogyasztásának látványos megugrását eredményezte a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú tömény szesz forgalmazásának szeptemberi betiltása Csehországban. A sörfogyasztásban ugyanakkor nem volt lényeges változás – derült ki abból a pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből, amelyet a Nielsen társaság készített.