Tavaly is kevesebb sör fogyott a brit kocsmákban, mint a járvány előtt

bjb1A járványvédelmi korlátozások messzemenő enyhítése ellenére a brit kocsmákban tavaly is jelentősen kevesebb sör fogyott, mint a járvány előtt: 2021-ben csaknem 1,5 milliárd pinttel (1 pint = 0,568 liter) kevesebb sör keresztezte a bárpultot, mint 2019-ben, a járvány kitörése előtti évben – jelentette be pénteken a Brit Sör- és Kocsmai Szövetség (BBPA).

A 2021-es fogyasztás 38 százalékos, azaz 5,7 milliárd font-sterlinges (6,77 milliárd euró) csökkenésnek felel meg az előző évihez képest. A söreladás 2020-ban 55 százalékkal maradt el a járvány előtti, 2019-es szinttől.

„Minden egyes eladatlan korsó az iparágat alapjaiban megrendítő, a kocsmák köré szerveződő közösségi életünket szétziláló járványvédelmi korlátozások mementójaként szolgál” – fogalmazott Emma McClarkin, a BBPA vezérigazgatója.

Tavaly július közepétől már nem kell maszkot viselni a vendéglátó helyeken és a zsúfolt kocsmák már régóta a járvány előtti időket idézik. A tavalyi év első felében azonban egyes helyeken még mindig szigorú távolsági szabályok voltak érvényben. A sörkertek pedig csak áprilisban nyithattak újra.

A szövetség a fogyasztói magatartás változását is megfigyelte a világjárvány idején. 2020 márciusa és 2021 októbere között a bor és a szeszes italok vásárlása jelentősen nőtt, míg a sör iránti kereslet egyértelműen csökkent. A szövetség a kocsmák több hónapos bezárását okolja ezért. Az Egyesült Királyságban a sör társasági italnak számít, míg a bort, a pezsgőt és a tömény italokat inkább privát körülmények között fogyasztják.