Tarolt az Élelmiszerlavina

Élelmiszerlavina Önkormányzati Programjának keretében idén tizenegy megyében, közel ezer ember dolgozott, több mint 200.000 négyzetméternyi bevetett területen.  A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Kft. közös pályázatát harmadik alkalommal hirdették meg, amelynek köszönhetően idén 23 önkormányzat és alapítvány kapott támogatást helyi zöldségek termeléséhez.
Az Élelmiszerlavina Program különlegessége abban rejlik, hogy azoknak, akik a támogatást kapják, meg kell dolgozniuk az adományért. Az Önkormányzatok vagy Alapítványok biztosítják a rászorulóknak a bevethető területet, koordinálják és segítik a munkájukat, viszont a lényegi munkát maguk a rászorulók végzik. Pozitív hatása a Programnak, hogy a földeken dolgozók mezőgazdasági tapasztalatokat szereznek, amiket később a saját kertjükben is hasznosíthatnak. A kezdeményezés célja a segítségnyújtás mellett, hogy a munkanélküli résztvevőket visszavezesse a munka világába, rendszert vigyen az életükbe. Az idei évben a fiatalabb korosztályok tagjai szintén részesei lehettek a lavinának. Többek között a Galló József Társult Általános Iskola és Óvoda diákjai is lehetőséget kaptak, hogy a számukra kijelölt területen zöldségeket termeljenek maguknak, és családjuknak. A Názáret Szociális Szolgáltató gyermekotthon lakói szintén lelkesen nevelgették a zöldségeket, aminek egy részét egy közös főzés alkalmával fogyasztották el. Közös főzéssel fejeződött be a Program az Igazgyöngy Alapítványnál is, ahol a megtermelt zöldségek segítségével mutatták meg a gyermekeknek, hogy milyen egészséges ételeket tudnak belőlük készíteni. „Rengeteg pozitív tapasztalatot sikerült szereznünk a program révén. Ezek közül a legfontosabbak, hogy a gondozásunkban élő fiataloknak hasznos elfoglaltságot tudtunk biztosítani, és az új ismeretek megszerzése mellett meg tudtuk mutatni a jól elvégzett munka örömét. Pedagógiai eredmény, hogy a gyermekek közvetlenül tapasztalhatták meg a föld megműveléséből eredő, a betakarítás szépségeit nyújtó hasznos időtöltés előnyeit.” – számolt be Tóth Csaba a „Názáret” Szociális Szolgáltató igazgatója. „Nagyon örültünk, hogy részesei lehettünk mi is idén az Élelmiszerlavina és a Syngenta Kft. által meghirdetett programnak, mert a vetőmagok beszerzése nehézséget jelent számunkra. A program modellértékű, mert hátrányos helyzetű, roma fiatalokat vezet vissza a falusi mezőgazdasági termeléshez, műveletlen területeket von újra művelés alá. A legfontosabb cél az egykori mezőgazdasági kultúra újjáélesztése, a saját udvarok, kertek művelése, a családok megélhetésének, ellátásának javítása. Az iskolai programunk idei újdonsága, hogy a megtermelt felesleget szétosztjuk a faluban, így a fiatalok még több embernek segíthetnek” – számolt be az Galló József Társult Általános Iskola és Óvoda igazgatónője. A Tudat Mezsgyéjén Alapítvány már a kezdetek óta részese az Élelmiszerlavinának: „Alapítványunk idén harmadik alkalommal nyerte el az Élelmiszerbank és a Syngenta Kft. támogatását. Az alapítvány önkénteseinek eleinte meg kellett birkózniuk azzal, hogy meggyőzzék az értelmi sérült embereket arról, hogy ez a program értük, az ő érdekükben történik. Mostanra egyre több fogyatékkal élő személy érzi magáénak a kertet, az ott megtermelt zöldségeket. Örömmel tölti el őket az, amikor a belőlük készült étel kerül az asztalukra. A lakóotthonban élők saját maguk készítik el ételeiket, ezáltal több költőpénzük marad másra, például szórakozásra, ami szintén nagyon pozitívan hat a fogyatékkal élő személyekre” – számolt be a program sikeréről Bakos Gerda a Tudat Mezsgyéjén Alapítvány kuratóriumának tagja és a program felelőse. „Idei évben rekord mennyiségű résztvevővel indult az Élelmiszerlavina. Örömmel tölt el, hogy a pályázat nyertesei a száraz időjárás ellenére ilyen szép eredményeket értek el. Sajnos Magyarországon egyre több a rászoruló, akik nem jutnak megfelelő ételhez. Az Élelmiszerlavina lehetőséget biztosít az embereknek, hogy megtermeljék maguknak a zöldségeket és ezzel is segíti több száz család mindennapi megélhetését. Büszkeséggel tölt el, hogy ennek az összefogásnak a Syngenta is részese lehet.” – nyilatkozta Czigány Tibor, a Syngenta Kft. ügyvezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.