Te Szedd! 2012-ben is
Szeretnénk, ha minél több emberhez jutna el a Te Szedd! híre, és minél többen vennének részt a megmozdulásban – húzta alá a vidékfejlesztési tárca vezetője, majd rámutatott, az akciónak általános nevelő célzata is van: ne dobáljuk szét a szemetet, hanem dolgozzunk azért, hogy elmondhassuk – csakúgy, mint régen – a magyar egy tiszta, tisztaságra ügyelő nemzet. Az akcióban idén partnerként működik együtt a Vidékfejlesztési, a Belügy-, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és az MTVA – tájékoztatott Fazekas Sándor. A Te Szedd! honlapján 2012. május 7-30. között lehet regisztrálni – csoportosan és egyénileg – mindazoknak, akik részt kívánnak venni az akcióban. Az oldal minden információt tartalmaz a szemétszedési akciót illetően – hívta fel a figyelmet a miniszter. Pintér Sándor tárcája szerepét ismertette az akcióban: a Belügyminisztérium elsősorban logisztikai háttértámogatást nyújt, a munkában részt vesznek a vízügyi igazgatóságok, valamint 3750 fő közfoglalkoztatott is, akik az önkénteseknek segítenek majd. A tárca gépjárműveket, munkagépeket is biztosít, a polgárőrök pedig a koordinációban vesznek majd részt. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára aláhúzta, a Te Szedd! a kormányzat egyik legsikeresebb akciója, márkaneve, amit az is bizonyít, hogy társadalmi célú kommunikációban aranydíjat kapott tavaly a Te Szedd! (lásd a kapcsolódó cikkeket – a szerk.). 2011-ben közel 160 ezer ember vett részt a TeSzedd! akcióban, közel 1000 helyszínen gyűjtötték a hulladékot. Az államtitkár megköszönte annak a 165 vállalatnak és 403 civil szervezetnek a munkáját, akik támogatták a Te Szedd! akciót. Kiemelte, hogy 551 közintézmény is részt vállalt a munkában. Voltak extrém példák is, mint a Balatonban búvárok, akik a tó fenekén, vagy ipari alpinisták, akik a Gellért-hegy szikláin gyűjtötték a szemetet. Rérvári Bence kiemelte: az akció fő célja a szemléletformálás, egyrészről a környezetvédelem, másrészről az önkéntesség területén. Dr. Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese felidézte, hogy a közszolgálati televízió 1993-ban első ízben hirdetett meg „országtakarítási akciót”, ám a mostani Te Szedd! erőforrásainak nagyságát tekintve a megmozdulás hatékonysága várhatóan annál sokkal jelentősebb lesz. Nagyon fontos azonban, hogy az országos szemétszedés híre mindekihez eljusson, s ebben játszik kiemelt szerepet a közmédia. Elmondta: a kedd esti híradóval kezdődően valamennyi közszolgálati televízió csatornáján változatos programokkal népszerűsítik az akciót. Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországot egyetlen nap alatt nem lehet kitakarítani. Nagyon fontos, hogy az év minden napján tudatosan ügyeljünk arra, hogy a szemetet ne dobáljuk szét. Elmondta: statisztikailag kimutatható, hogy az az ember, aki részt vett már bármilyen szemétgyűjtési akcióban, sokkal jobban figyel a tisztaságra, ritkábban dobja el a hulladékot – ezért is fontos a Te Szedd! szemléletformáló ereje.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.