Tiltakozik a MOSZ, mert nem kapott helyet a konzultációs fórumban

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagja a kormány és három szakszervezet mellett három munkaadói szervezet: a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), valamint az ÁFEOSZ-Coop Szövetség.A MOSZ közleményében hangsúlyozza: a megállapodást aláíró három munkáltatói szervezet nem vállalkozhat felelősen a korábbi Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala helyett a versenyszféra egészének munkaadói képviseletére, különösen nem a mezőgazdaság sajátosságainak az érvényesítésére. Ez meglátszik az elvárt béremeléssel és bérkompenzációval kapcsolatos egyeztetésben és a megállapodás alapján született jogszabályokban is, nem veszik ugyanis figyelembe a mezőgazdasági munkavégzés sajátosságait. Ezek miatt például a teljesítménybérek tekintetében az elvárt béremelés a mezőgazdaságban gyakorlatilag végrehajthatatlan. Emiatt a MOSZ a jogszabályok utólagos módosítását kezdeményezte, a valós helyzetnek megfelelő megoldásokat javasolva. Ezért félő, hogy ha az érdekegyeztetés a megállapodás szerinti körre szűkül, ez a jövőben is megismétlődhet. A MOSZ álláspontja szerint az agrármunkaadók egyeztetésből történő kizárása miatt keletkező feszültségekért az alapítókat terheli a felelősség. Emiatt a MOSZ szükségesnek tartja – különös tekintettel arra a tényre, hogy a kormány a munkahelyteremtésben kiemelt szerepet szán a vidéknek, az agráriumnak -, hogy lehetőséget kapjon az ágazatot érintő kérdésekkel kapcsolatos érdekegyeztetésben a mezőgazdasági érdekek megjelenítésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.