Tovább csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma

A FAO képviselője abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót a budapesti azeri nagykövetségen, hogy áprilisban Bakuban rendezik meg a szervezet 28. európai regionális konferenciáját. Fernanda Guerrieri elmondta: az EU mezőgazdasági termelésének növekedése a 2011. évihez képest 2050-re a FAO becslése alapján 10 százalék körül várható, míg a közép-ázsiai országokban elérheti az 50 százalékot is. A növekedés ellenére az EU elsősorban élelmiszer-importőr marad – tette hozzá. Kálmán Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője hangsúlyozta: nem az a probléma, hogy a Föld ne lenne képes elegendő élelmiszerrel ellátni a népességet, sokkal inkább az, hogy az élelmiszer nem mindenhol áll egyformán rendelkezésre, és nem mindenki tudja megvásárolni. Kifejtette: a térségben még mindig vannak olyan országok – például Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Örményország -, ahol jelentős az alultápláltság és fejletlen a mezőgazdaság, ugyanakkor más országok – főként Ukrajna, Kazahsztán és Oroszország – jelentős exportlehetőségeik miatt egyre nagyobb szerephez jutnak az élelmiszer-ellátásban. Előreláthatóan ez a három ország biztosítja a következő évtizedben a világ gabonaexportjának 30 százalékát – közölte a szakértő. Úgy fogalmazott, hogy az április 16-20. között megrendezendő FAO-konferencián várhatóan az európai és közép-ázsiai régió 53 tagországának és az Európai Uniónak a miniszterei, magas rangú állami tisztviselői vesznek részt. A regionális konferencia célja, hogy megvitassák a térséget érintő fő cselekvési területeket és az azokkal kapcsolatos költségvetési és végrehajtási feladatokat – tette hozzá. A bakui konferencián egyeztetnek a 2012-2013-ra szóló költségvetésről, és kitűzik a szervezet 2014-2015-ös céljait – mondta. Kálmán Zoltán kifejtette: már nemcsak a környezetvédő szervezetek célja az élelmiszer helyi termelésének és kereskedelmének fokozása, hanem több fejlett ország is arra törekszik, hogy ne utazzon földrészeken át az élelmiszer. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter várhatóan részt vesz a bakui konferencián, és remélhetőleg minél több tárcavezető jelen lesz az eseményen – mondta. Hozzátette: Magyarország és Azerbajdzsán együttműködésében kiemelt szerep jut a felsőfokú agrároktatásnak és a kutatásnak. A konferencia előkészítéseként a FAO regionális irodája informális konzultációt szervez Budapesten csütörtökön és pénteken, a Vidékfejlesztési Minisztériumban az eseményre több mint 30 ország magas rangú tisztviselőit várják. A sajtótájékoztatón Vilayat Guliyev budapesti azeri nagykövet kiemelte: országának nagyon fontos az együttműködés a FAO-val, és a konferencia megrendezése remélhetőleg megerősíti ezt a kooperációt. Az azeri kormány pénzügyi támogatást nyújt 12 nehéz helyzetben lévő FAO-tagország részvételéhez – mondta. A diplomata szerint az Azerbajdzsánban elért fejlődés elismerését jelzi, hogy Bakuban rendezik meg a konferenciát. A közép-ázsiai ország az elmúlt húsz évben a gazdaságban is jelentős eredményeket ért el – fűzte hozzá. A nagykövet kiemelte: országa olajbevételeit más szektorok fejlesztésére fordítják, egyebek mellett a mezőgazdaságra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.