Továbbra is erős KAP-ra van szükség
A Paolo de Castro (képünkön) bizottsági elnök vezette uniós képviselők találkoztak az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagjaival és Czerván Györggyel, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkárával. Paolo de Castro a találkozókat követően elmondta: mindkét megbeszélésen központi téma volt a KAP közelgő reformja, amely 2014-től meghatározza az unió továbbiakban követett közös agrárpolitikáját. Az EP Mezőgazdasági Bizottságának elnöke jelezte, hogy – bár a finanszírozás konkrét részleteiben még nem állapodtak meg – de várhatóan ugyanannyi, mintegy 45 milliárd euró jut majd a jövőben is a KAP finanszírozására, mint eddig. Hozzátette: kevésen múlott, hogy nem sikerült többletforrást szerezni erre a közös uniós politikára. Erre utal szerinte az a tény, hogy a George Lyon, brit EP-képviselő által e témában előterjesztett jelentést ilyen értelmű megfogalmazással fogadták el az európai honatyák. Az EP Mezőgazdasági Bizottságának elnöke megjegyezte, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó európai parlamenti képviselőknek nincs kifogásuk az ellen, hogy az unióban új területeket is bevonjanak a közös uniós politikákba, de ezekhez, véleményük szerint, újabb finanszírozási forrásokat kell rendelni a jövőben, amennyiben ez megtörténik. Mindehhez Font Sándor, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke hozzátette, hogy örömteli az a megállapítás: „a torta elkészült”, de jelezte, hogy annak felosztásában már vélhetően lesznek viták még a jövőben a különböző érdekek mentén. Aláhúzta: Magyarország számára azonban rendkívül fontos, hogy a kétpillérű Közös Agrárpolitika a jövőben is működjön az unióban. Czerván György kiemelte: egyértelmű, hogy Magyarország érdeke az erős és versenyképes mezőgazdaság, és ennek megfelelő támogatási rendszert szeretne, ennek alapja az erős alapokon nyugvó közös uniós agrárpolitika. Ez az összes uniós tagország érdeke kell, hogy legyen, még akkor is, ha egyes országok nettó befizető, mások pedig támogatott pozícióban vannak. Hiszen valamennyi uniós állampolgár, ha közvetlen köze nincs is a mezőgazdasághoz, élelmiszerfogyasztó. Ezért a biztonságos élelmiszer előállítása valamennyi uniós polgár érdeke, ugyanúgy, ahogyan például a környezet kultúrállapotban tartása is. Ezt pedig tudatosítani kell az unió valamennyi polgárában – jegyezte meg. Czerván György a megbeszélésen Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert képviselte, aki a tanácskozás idején zajló kormányülésen vett részt.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.