V. Németh Zsolt adta át a pálinkaverseny díjait

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár adta át az Őrség-Göcsej Vas-Zalai Regionális Illetőségű Nyílt Pálinkaverseny díjait.

A magyar ember már évszázadok óta műveli a földjét, kertjét majd a munkája gyümölcsét összegyűjti, megerjeszti, pálinkát főz belőle, és végül palackba zárja vele együtt a vidéken élők tudását, bölcsességét, életfelfogását és humorát – foglalta össze az államtitkár a pálinkafőzés szépségeit. Magyarország bővelkedik az „alapanyagban” is, hiszen ízletes, illatos gyümölcsök teremnek az ország egész területén.

Ezenfelül, több mint tíz éve az Európai Unió rendelete is erősíti, hogy csak azt a Magyarországon termett gyümölcsből vagy szőlőtörkölyből készült italt nevezhetjük pálinkának, amit Magyarországon is cefréztek, pároltak, érleltek, palackoztak – emelte ki V. Németh Zsolt.

A pálinkaverseny díjátadó ünnepségének a már harmadik alkalommal megrendezett Hodászi Mustra szüreti fesztivál adott otthont. Az arany-, ezüst-, és bronzérmes pálinkákat éremmel és oklevéllel tüntették ki. A champion, a kategóriák összesített győztese pedig a palackozást követően kereskedelmi forgalomba kerülhet körmendi és zalaegerszegi vendéglőkben.

Az Őrség-Göcsej Vas-Zalai Regionális Illetőségű Nyílt Pálinkaversenyt idén rendezték meg először, de hagyományteremtő szándékkal, amelynek fővédnökségét V. Németh Zsolt államtitkár örömmel vállalta. A versenyre elsősorban a helyiek jelentkezését várták, de területi korlátozás nélkül fogadták minden pálinkakedvelő- és készítő nevezését. A verseny Hegyháthodászon széleskörű összefogással, a községi önkormányzat, helyi civil szervezetek és a Hodászi Pálinkafőzde Kft. közös szervezésében jött létre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.