Változott a bázisjogosultsági szabályozás

A február 2-a után postára adott említett esetekre vonatkozó kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal érdemi vizsgálat nélkül elutasítja – húzta alá a sajtófőnök. Hozzátette: ugyanakkor a történelmi bázisjogosultságok jogutódlásáról, örökléséről szóló kérelmeket továbbra is be lehet nyújtani a hivatalhoz. Ennek megfelelően az MVH felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy amennyiben történelmi bázisjogosultságok átruházásáról, illetve ideiglenes átengedéséről szeretnének rendelkezni, úgy ezt még januárban mindenképpen tegyék meg. Ennek megfelelően a vonatkozó kérelmet február 2-ig, igazolható módon, adják postára.
A sajtófőnök hozzátette: az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer, az SPS bevezetéséről szóló törvény alkotmánybírósági vizsgálata a rendeletben foglaltakat nem befolyásolja. Az SPS lényegében két támogatási elemből tevődik össze, amit Magyarország – ha bevezetik az új rendszert – várhatóan „hibrid” modellként alkalmaz majd.
Az egyik elem a regionális támogatásoké, amelyeket a gazdálkodók az általuk folytatott termeléstől függetlenül, alanyi jogon megkapnak, ha regisztrált mezőgazdasági termelők. Emellett a kiegészítő támogatásra is joguk lesz. Ez utóbbit úgynevezett történelmi alapon számítják ki minden gazdálkodó számára egyéni módon.
A „történelmi alap” a 2006-os év, ez dönti el, hogy mekkora támogatási részt kap majd ennek alapján a gazdálkodó. A számítás alapja ugyanis az lesz, hogy milyen támogatott tevékenységeket folytatott ebben az évben. (Történelmi bázisévnek azért választották 2006-ot, mert a jogszabályok nem is teszik lehetővé ennél későbbi bázisidőpont meghatározását. Magyarországnak azonban várhatóan lehetősége lesz később a bázisérték korrekciójára is.)
Ennek alapján a gazdálkodó 2013-ig pontosan tudni fogja, hogy egy-egy adott évben mekkora támogatást vehet igénybe, és mekkora összeggel kalkulálhat. Így a támogatás lényegében függetlenné válik a termeléstől, azaz a támogatás nem függ attól, hogy ki, milyen mezőgazdasági tevékenységet folytat, azt a piac határozza meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.