Varga és a gabonások

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozó szolgálata 2011-ben a gabonaszektort érintően 101 esetben indított büntetőeljárást adócsalás bűncselekményének gyanúja miatt – olvasható Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek az Országgyűlés honlapján közölt írásbeli válaszában. Józsa István (MSZP) írásbeli kérdésében arra volt kíváncsi, „igaz-e, hogy 2011-ben 30 milliárdos áfacsalás történt a gabonaszektorban?”. A nemzetgazdasági miniszter válaszában kifejti, hogy a 2011-ben felderített jogsértésekhez kapcsolódó elkövetési érték 14,2 milliárd forint volt, az ehhez kapcsolódó vagyonbiztosítás összege megközelítette a 100 millió forintot, amelynek jelentős részét lefoglalással biztosította a nyomozó szolgálat. A kiemelt adózókkal kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter kiemeli: 2011 óta a gabonaszektorban összesen 177 ellenőrzést fejezett be a NAV, amelynek során összesen 1 milliárd 50 millió forint nettó adókülönbözetet tárt fel, és 121 millió forint adóbírságot szabott ki, amelyből eddig 75,8 millió forint már be is folyt a költségvetésbe. Varga Mihály tájékoztatása szerint jelenleg 20 vizsgálat még folyamatban van. A magyar hatóság ellenőrzési tapasztalatai hosszú évek óta azt mutatják, hogy az adóelkerülés, adócsalás jelensége az áfa adónemet érinti a legnagyobb mértékben, a NAV mind a kiutalás előtti, mind az utólagos ellenőrzéseken belül az áfára, illetve az áfát is tartalmazó ellenőrzésekre fordítja a legnagyobb ellenőrzési kapacitást – fejtette ki Varga Mihály. Hozzáfűzte, hogy az ellenőrzések hatékonyságát tovább erősítette, hogy 2011-ben egyesült az APEH és a VPOP. A nemzetgazdasági miniszter Józsa István egy másik kérdésére válaszolva kifejtette: az adóhatóság 2010. január 1. és 2013. harmadik negyedéve között 3027, az adóteljesítménye alapján kiemelt adózónak minősülő társaságot ellenőrzött, a bevallások utólagos vizsgálata során összesesen 117 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, illetve 34,99 milliárd forint adóbírságot szabott ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.