Vis maior tájékoztató

A 2010. tavaszi, nyáreleji esők és viharok, illetve a tavaszi belvíz jelentős károkat okoztak az ország számos mezőgazdasági területén, amely káresemények kapcsán a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ismételten felhívja a figyelmet a 2010. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó vis maior bejelentések fontosságára, valamint a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak kárbejelentési kötelezettségére – külön kiemelve a két kárbejelentési kötelezettség közötti különbségeket. Vis maior bejelentési kérelem – „W0103- Egységes kérelem kérelemszintű vis maior 2010” Vis maior bejelentést kell tenni, amennyiben a 2010. évi egységes kérelemben megjelölt terület vonatkozásában vis maior esemény történt (például árvíz, belvíz) és a vis maior esemény bekövetkezése miatt az ügyfél nem tudja teljesíteni a támogatás igénybevételéhez szükséges valamely feltételt. A vis maior bejelentést 2010. május 19-étől lehet benyújtani elektronikusan az MVH-hoz – az egységes kérelem benyújtásához hasonlóan – az Ügyfélkapun keresztül. A vis maior esemény bejelentéshez kapcsolódó, az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat – a lentiekben részletezett kivételektől eltekintve – papír alapon kell benyújtani az MVH ügyfél lakóhelye szerint területileg illetékes kirendeltségéhez (a továbbiakban: az MVH területileg illetékes kirendeltsége). Amennyiben az ügyfél a vis maior eseményt alátámasztó beküldendő dokumentumokat postai úton nem küldi meg, a vis maior kérelme elutasításra kerül. Tekintettel az ár- és belvíz miatt bekövetkezett vis maior események várhatóan nagy számára, az ilyen ok miatti bejelentéseket az MVH és az MgSzH az ügyfelek érdekében egyszerűsített eljárásban kezeli. A vis maior bejelentést 10 munkanapon belül kell benyújtani, attól az időponttól számítva, amikor a mezőgazdasági termelő olyan helyzetbe kerül, amely ezt lehetővé teszi. Akkor tekinthető a vis maior esemény bejelentést lehetővé tevő helyzetben lévőnek a mezőgazdasági termelő, amikor képessé válik a káresemények elmúltával adminisztrációs kötelezettségek teljesítésére, valamint annak megállapítására, hogy a vis maior esemény által okozott kár lehetetlenné teszi számára egyes támogatási feltételek teljesítését. A támogatási feltételek teljesítését lehetetlenné tevő esemény, például amikor a tervezett tavaszi vetésű növényi kultúrák elvetésére már nincs lehetőség, vagy az őszi vetésű növények a vízborítás miatt kipusztultak. A vis maior esemény bejelentése 2010. június 9-e után is megtehető, emiatt külön jogkövetkezményre nem kell számítani. A vis maior esemény bejelentését – az előzőeknek megfelelően – nem annak bekövetkezésekor (mindazonáltal a tavaszi, nyár eleji időszakhoz képest nem is egy ésszerűtlenül hosszúra kitolt, pl. őszi időpontban), hanem akkor célszerű bejelenteni, amikor a vis maior esemény által okozott probléma már egyértelműen meghatározható. Az MVH azt javasolja, hogy a bejelentést olyan időpontban tegyék meg a termelők, amikor már biztosan megállapítható, hogy kipusztult a növénykultúra, vagy már bizonyos, hogy nem vethető el a tervezett növény, illetve nem kétséges, hogy a vis maior esemény a terület megfelelő kultúraállapotban tartását biztosan akadályozza. Olyan esetekben, amikor még esély van arra, hogy pl. a belvíz visszahúzódik, a bejelentéssel várjanak addig, amíg nincs kétségük a felől, hogy a probléma bizonyosan nem hárul el oly módon, hogy a támogatás feltételei teljesíthetőek legyenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.