Monthly Archives: március 2013

Nem lesz regisztrációs kötelezettségük a zártkerttulajdonosoknak

Tizennégy jogszabályt változtatott meg a parlament az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés hétfői elfogadásával. A képviselők döntése nyomán a zártkerttulajdonosoknak nem lesz regisztrációs kötelezettségük.

Megújítják a földhivatalok és az NFA informatikai rendszerét

Megújítják a földhivatalok és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) informatikai rendszerét, az Országleltár multiprojekt részeként, az Integrált Nemzeti Ingatlan Kataszter (INIK) elnevezésű projekt megvalósításával – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) földügyi és térinformatikai főosztályának vezetője.

„Három éve növekedik a mezőgazdaság termelési értéke”

Három éve nő a magyar mezőgazdaság termelési értéke, 2011-ben 2168 milliárd forintot, 2012-ben pedig, az aszály ellenére 2229 milliárd forintot ért el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Nem lesz fordított adózás a sertéságazatban

Mégsem lép hatályba április 1-jén a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan.

Több információval védené a környezetet az Európai Vegyianyag-ügynökség

A vegyi anyagokkal és azok környezetre gyakorolt hatásával kapcsolatos információk bővítésével és jobbá tételével védené a környezetet és a felhasználókat az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA).

90 forintos tej alapárat vár a terméktanács

Kilogrammonként átlagosan 90 forint lesz majd árpilis 1. és a jövő év március 31. között, azaz a 2013/2014-es kvótaévben a tej alapára a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács prognózisa szerint.

Az év borásza a Tokaj Kereskedőháznál

Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik főborászként a megújuló Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetőségéhez – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

Új baromfiágazati stratégia

A Baromfi Termék Tanács (BTT) hét évre szóló fejlesztési stratégiát dolgozott ki az ágazat újjáépítéséhez.

A Nébih vizsgálódik az Angliában talált lóhús ügyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálatot folytat a Nagy-Britanniában talált magyar eredetű lóhússzállítmány ügyében – közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára.

Több mint 160 milliós bírság élelmiszerhamisításért

Több mint 160 millió forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága.

2025-ig nem kell visszasajtolni a termálvizet

A Kormány döntött arról, hogy 2025-ig meghosszabbítja az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszasajtolási kötelezettségének felfüggesztését, és a javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti.

Hungarikumokat avattak

A herendi porcelán, amely Magyarország egyik jelképe, amelyet birtokolni érték és kiváltság, valamint a pálinka és a törkölypálinka, hivatalosan is hungarikumok lettek – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Válságban is növekedett a Poli-Farbe

Ugyan a magyar festékpiac tavaly 6-8 százalékkal szűkült, a Poli-Farbe Kft. növelte árbevételét.

Időszerű a lemosó permetezés

A tél végén, ahogy az időjárás lehetővé teszi, megkezdődhet a metszés. A fák tisztogatását és az ápolási munkákat követően indokolt lehet az egyik legfontosabb növényvédelmi teendő, a lemosó permetezés végrehajtása.

Legszebb konyhakert verseny indul

„A legszebb konyhakertek” elnevezésű program tavalyi sikeres lebonyolítása után Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a program ötletgazdája, részvételre hívja Magyarország minden településének Önkormányzatait, Kertbarát köreit, vagy Civilszervezeteit!

The egg box that updates a humble yet classic design

Eva Valicsek designed her replacement for the current egg carton as part of her course studying package design at the University of West Hungary