Juncker ismertette 315 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervét
Huszonegy milliárd eurós, közpénzekből létrehozandó Európai Stratégiai Befektetési Alap segítségével még tizenötször annyi pénzt, vagyis további 315 milliárd eurót akar mozgósítani Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unióban a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés érdekében.Juncker az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén ismertette az általa vezetett, november elsején hivatalba lépett uniós javaslattevő-végrehajtó testület ötéves munkaprogramjának egyik legfontosabb pilléreként emlegetett befektetésösztönző csomagtervet. A 315 milliárd euró „megmozgatására” a tervek szerint az elkövetkező három évben kellene sort keríteni.
A Juncker-terv azt is tartalmazza, hogy hiteles projekteket kell kidolgozni, és azokhoz megfelelő finanszírozási programokat kell társítani, mert egyébként nem garantálható, hogy a befektetések oda áramlanak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A csomagterv harmadik fő eleme, hogy a túlszabályozásból adódó akadályokat el kell távolítani, Európát vonzóbbá kell tenni a befektetők számára. Az ilyen akadályok felszámolására „ambiciózus ütemtervet” kell kidolgozni. A december 18-19-i EU-csúcs napirendjére kerülő tervezettel a volt luxemburgi kormányfő szerint azt az egyértelmű üzenetet kell intézni a világhoz, hogy „Európa visszatért az üzletbe”.
A befektetésösztönző csomag terve a köz- és magánszektor együttműködésének koncepcióján alapul, abból a feltételezésből kiindulva, hogy bizonyos közösségi források célzott felhasználása sokszoros értékű magánbefektetésekre bátorítja majd a piaci szereplőket, vagyis „pihentetett” pénzeket hoz az üzleti vérkeringésbe. Növelni kívánják az Európai Befektetési Bank és más európai hitelintézetek hitelezési képességét, továbbá elő akarják segíteni a tagállamok infrastrukturális jellegű, illetve az egységes piac megteremtésének irányába mutató befektetéseit.
Juncker előterjesztésének elhangzása után az EP-frakciók vezérszónokai fejtették ki – zömmel támogató álláspontjukat – a befektetésösztönző tervvel kapcsolatban. Manfred Weber, a jobbközép néppárti frakció vezetője emlékeztetett arra: a terv annak az ígéretnek a beváltására hivatott, miszerint serkentik a növekedést, munkahelyeket teremtenek, és alkalmassá teszik a gazdaságot a XXI. század kihívásainak megválaszolására. Hangsúlyozta, hogy el kell kerülni az újabb eladósodást, mert az nem hoz fenntartható megoldást. Ezért kell mobilizálni a magántőkét, és okosan, innovatív projekteket kell finanszírozni – vélekedett.
Gianni Pittella, a szociáldemokraták frakcióvezetője üdvözölte a bizottsági elnök azon közlését, hogy az új uniós befektetési alaphoz való tagállami hozzájárulásokat nem fogják beszámítani a szóban forgó tagország költségvetési hiányának megállapításakor. Ez azért fontos, mert az EU-szabályok értelmében ha a büdzsé hiánya meghaladja a GDP 3 százalékát, az érintett tagországgal szemben túlzottdeficit-eljárást kell indítani. Pittella szerint a 21 milliárd eurós alapból a fokozott kockázati szintű befektetéseket kell finanszírozni, például a szélessávú internetes infrastruktúra fejlesztése, illetve az energiavezetékek építése terén.
Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője nyilatkozatban közölte: a szociáldemokrata frakció nagy reményeket fűz a Juncker által megígért stratégiai beruházási alaphoz, mindazonáltal komoly kétségeik vannak a források biztosítása kapcsán. „Többször elmondtuk, hogy ez a csomag friss forrásokból kell, hogy álljon, és azt nem átcsoportosításból kell biztosítani” – hangsúlyozta Szanyi, és úgy vélekedett, hogy ilyen friss forrásra lehetne szert tenni, ha a tagállamok szűkíteni tudnák a beszedendő, de be nem szedett adó mértéke közötti különbséget.
Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető is üdvözölte a Juncker tervét, de hangsúlyozta azt is, hogy a tagországoknak strukturális reformokat kell megvalósítaniuk, egyébként veszélybe kerülnek a stabilitási és növekedési paktum célkitűzései. Szerinte nagy előrelépésre van szükség a piaci liberalizálás, a piac egységesítése terén.