Tanulmányozza Brüsszel a tejszektor újraszabályozását

Az EU-tagországok mezőgazdasági miniszterei az ágazat egyre nyugtalanítóbb helyzete miatt tartottak rendkívüli találkozót a belga fővárosban. A gazdák szerint nem tűrhető tovább, hogy a literenként legalább szükséges 40 centes árnak jelenleg sok helyütt a felét sem lehet kapni a tejért. A brüsszeli találkozón a tagállamok több mint kétharmada sürgette, hogy az EU szabályozza újra az ágazatban a termelés és az árak alakítását. Ennek részleteiben ugyanakkor helyszíni források szerint nincs egyetértés a csoporton belüli sem.

Szakérteni fognak

Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos a találkozón bejelentette, hogy a hónap közepén megkezdi munkáját az a szakértői csoport, amelynek feladata, hogy az ágazat problémáit áttekintse. Megerősítette a biztos azt is, hogy Brüsszel már számos intézkedést tett a gazdák segítésére, újabbakat azonban ezúttal nem jelentett be. Emlékeztetett: az idén az unió 600 millió euróval többet költ piaci intézkedésekre, például a kifizetések előrehozatalára, és a tagországoknak is engedélyez gazdaságonként 15 ezer eurónyi támogatást. Fischer Boel úgy vélte azonban, hogy a jelenlegi költségvetésen kívüli összegek összegyűjtése már nehézségeket okozna a tagállamok részéről. „Örülnék, ha a tagállamok adnának még 5 milliárd eurót a tejágazat számára, de nem vagyok biztos benne, hogy a pénzügyminiszterek is ugyanezen a véleményen vannak” – szögezte le a biztos.

Miniszterek és gazdák

Több miniszter ismét felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a felvásárlási árak csökkentek, a fogyasztók alig érzik a visszaesést pénztárcájukon. Sürgették, hogy vizsgálják meg a nagyáruházak árpolitikáját is. A gazdák hónapok óta tüntetnek az unió támogatásának növelése érdekében, de Brüsszel eddig nem teljesítette fő követelésüket, a kvóták fokozatos eltörlésének megállítását. Ezúttal közel ezer gazda érkezett a miniszteri tanácskozás színhelyére, jelentős részük traktorral. Néhány tüntető tojásokat és más tárgyakat dobált a rendőrségi kordonon belülre, néhány autógumit is elégettek.

A magyar tejesek kivárnak

A magyar tejtermelők üdvözlik azt a pozitív elmozdulást, hogy Brüsszelben döntöttek arról miszerint, hajlandók érdemben foglalkozni az EU tejtermelőinek gondjaival – kommentálta a döntést Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora. Bakos Erzsébet jelezte: a magyar tejes gazdák szakmai szervezete, a Tej Terméktanács az uniós döntéssel kapcsolatban csak akkor foglal állást érdemben, ha konkrét javaslatokat lát a helyzet megoldására. Emlékezetett viszont arra, hogy a helyzet megoldása nem tűr halasztást, mert mint mondta: „az idő sürget, a 24. órában vagyunk”.

Gráf: nincs előrelépés

Nem történt elmozdulás az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszteri találkozóján az uniós tejágazat problémáinak megoldása felé – mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a soron kívüli ülés után tartott sajtótájékoztatóján. Úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság továbbra sincs tisztában a helyzet súlyosságával. Megismételte: a magyar kormány saját hatáskörén belül mindent megtesz a gazdák megsegítésére, ugyanakkor a brüsszeli találkozót magyar szempontból sikertelennek minősítette.

Vélemény, hozzászólás?