Csökken a cégek ajándékozási kedve

A válaszadók 44 százaléka szívesen fogadna ajánlatot reklámajándékos cégtől, míg ez az arány egy évvel korábban 48 százalék, azt megelőzően pedig 55 százalék volt. A cégek 42 százaléka az irodaszerek, az írószerek, a nyomtatványok, a naptárak és a CD-k után érdeklődik, ezt követi az italokat, édességeket, a divatcikkeket keresők aránya, és csak 1-2 százalékot tesz ki az egyéni, exkluzív ajándékok iránti érdeklődés. Tovább nőtt, az előző évi 27 százalékról 44 százalékra azoknak az aránya, akik nem tudták megmondani, hogy konkrétan mennyit is költenek ajándékozásra. A Promo Direkt közlése szerint a 100 ezer forint alatt költő cégek aránya 31-ről 37 százalékra növekedett, a 100-500 ezer forint között költőké 53-ról 48 százalékra csökkent egy év alatt. A tavalyi jelentős csökkenés után tovább esett a félmilliónál, főleg az egymilliónál többet költő cégek száma. Míg tavaly és tavalyelőtt is az összes nagyvállalat egyharmada jelezte a karácsonyi reklámajándék rendelést, az idén már csak egynegyedük szándékozik élni ezzel a lehetőséggel. Hasonlóképpen csökkent az egyéb időszakban rendelők aránya, amely jelenleg 8,5 százalékot tesz ki a tavalyi 13 százalékkal szemben. 

Vélemény, hozzászólás?