Menesztették a hortobágyi génmegőrző és a halgazdáság vezetőit
Orosz János, a két cég jogi képviselőjének tájékoztatása szerint az állami cégek tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága október 6-án szerdán felmentette a munkavégzés alól és megszüntette a munkaviszonyát Gencsi Zoltánnak (képünkön), a génmegőrző ügyvezető igazgatójának. Egyidejűleg Gaál Gyula István agrármérnököt bízta meg az ügyvezetői teendők ellátásával. Az új ügyvezető az átadás-átvétel folyamatában pénteken azonnali hatállyal megszüntette a génmegőrző általános igazgató-helyettesének a munkaviszonyát, s munkakörét – az új szervezeti és működési szabályzat elkészítéséig – saját hatáskörébe vonta – ismertette a részleteket Orosz János. A jogi képviselő elmondta azt is, hogy az MNV igazgatósága ugyancsak október 6-án megszüntette a munkaviszonyát Puskás Nándornak, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatójának, egyidejűleg megszüntette a cég igazgatóságát. (Az igazgatóság elnöke Forgács Barna, a Hajdú-Bihar megyei Agrárkamara elnöke, a Magyar Agrárkamara közelmúltban lemondott elnöke volt.) A vezérigazgatói teendők ellátásával és az igazgatósági jogkör gyakorlásával a tulajdonos Sarka Béla agrármérnököt bízta meg – mondta Orosz János. Hozzátette: mindkét cégnél új felügyelő bizottságot választottak. (Ezzel a Génmegőrző Kft.-nél mások mellett megszűnt a felügyelőbizottsági tagsága Persányi Miklós, volt környezetvédelmi miniszternek).
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.