Putyin beintett a baromfihús exportőröknek
A kormányfő Vlagyimir Zsirinovszkijjal, a liberális-demokrata párt (LDPR) elnökével folytatott megbeszélésen azt mondta: úgy gondolja, a következő években az ország gyakorlatilag meglesz import nélkül, különös tekintettel arra, hogy az orosz tisztiorvosoknak gyakran támadnak kételyeik az importált hús feldolgozását, szállítását és tárolását illetően. Megemlítette, hogy éppen az orosz előírások be nem tartása miatt több országból, így az Egyesült Államokból is leállították az importot. Amerikából Oroszország nemrég még 1,5 millió tonna baromfihúst vásárolt, idén azonban az import 300 ezer tonnára csökkent. Putyin azt mondta, a hazai termelés baromfihúsból az utóbbi néhány évben több mint 70 százalékkal, sertéshúsból 39 százalékkal nőtt. Ez jelentős növekedés, és ezért a következő évekre szóló költségvetés különösen nagy figyelmet szentel a mezőgazdaságnak – tette hozzá. Magyarország baromfihús-exportja Oroszországba nem számottevő, nem éri el az évi ezer tonnát. Ez a mennyiség a magyar termelés kevesebb mint 0,5 százaléka. Így az orosz intézkedés lényegében nem érinti Magyarországot – mondta Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. Oroszország különsen nagy figyelmet szentel az önállátásra való berendezkedésnek, erre már sertésügyben is felhívtuk a figyelmet, Tóth Péterrel, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) elnökével készülz interjúnkban.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.