A földárak folyamatosan nőttek az elmúlt 10 évben

Hozzátette: az árnövekedés folyamatos és korrekció nélküli volt, ezt az emelkedést a válság évei sem befolyásolták. Az elmúlt tíz évben a földárak növekedését három periódusra lehet osztani. Az elsőben – amely 2000-2003 között volt – évente átlagosan 7,4 százalékkal emelkedtek az árak, míg 2004 és 2007 között – ahol az árak konszolidációja ment végbe – 3,2 százalékos volt az áremelkedés mértéke átlagosan, míg 2007-től ismét meglódultak a földárak, és az éves emelkedési szint elérte a 10,5 százalékot. Magyarországon jelenleg egy hektár termőföld átlagos ára 472 ezer forint, míg egy hektár szántó átlagosan 576 ezer forintba kerül. Magyarország területének 83 százaléka termőföld, azaz 7,8 millió hektár. E területből 48 százalék a szántó, 20 százalék az erdő, 11 százalék a gyep, 1 százalék a gyümölcsös, 1 százalék a kert, 1 százalék a szőlő, valamint 1 százalékot tesz ki a nádas is. A legértékesebb földterületek Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon találhatók. Ezek a földárakban is kifejezésre jutnak, mivel itt az átlagosnál magasabbak az árak. Átlagosak a földterületek Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, itt az árak is az átlag körül mozognak. Az átlagosnál alacsonyabb értékűek a földterületek az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, ahol az árak is az átlagosnál kisebbek. A földtulajdon Magyarországon nagyon elaprózott, ám az utóbbi tíz évben az egy tulajdonosra eső területnagyság mintegy háromszorosára nőtt. Míg 2000-ben az átlagos területnagyság négy hektár volt, amit egy tulajdonos birtokolt, 2010-re ez 12 hektárra emelkedett. Gondot jelent ugyanakkor, hogy a földterületek 20 százaléka még mindig osztatlan közös tulajdonban van. Az FHB termőföld-indexének megalkotásához mintegy 800 ezer adatot elemeztek, majd 300 ezer adatból vonták le azokat a következtetéseket, amelyek alapján az indexben szereplő következtetéseket és számokat megalkották. A magyar földárak lényegesen elmaradnak az uniós földáraktól – mondta újságírói kérdésre válaszolva a vezérigazgató, jelezve, hogy Magyarországon a negyede-ötöde a földár például a spanyol földárénak. Spanyolországban egy hektár földet mintegy 10 ezer euróért lehet venni, míg Magyarországon az átlagár 2000 euró között mozog. Magyarországon évente a termőföld mintegy 3 százaléka cserél gazdát.

Vélemény, hozzászólás?