Az MNV felgyorsítja a tulajdonosi hozzájárulások kiadását

A támogatásból megvalósuló projektek jelentős része gyakran érinti az állami tulajdonú ingatlanokat, ilyen esetekben a pályázat kiírója a beruházás megvalósításához feltételként szabja a Magyar Állam, mint tulajdonos hozzájárulását. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. eddigi gyakorlatához képest egyszerűsíti a döntéshozatalt úgy, hogy – néhány kivételtől eltekintve – 500 millió forint feletti projektek tekintetében az MNV igazgatósága a társaság vezérigazgatóját hatalmazza fel az uniós és hazai pályázatokhoz kapcsolódó tulajdonosi hozzájárulásokról történő döntés meghozatalára, valamint az állami tulajdonú ingatlanok használatának jogcímét rendező megállapodások jóváhagyására. Az MNV általános tulajdonosi hozzájárulást ad olyan pályázatok esetében, amelyeknél a pályázó központi költségvetési szerv, és az érintett állami tulajdonú ingatlanok a pályázó vagyonkezelésében állnak. A pályázó központi költségvetési szervnek tehát nem kell egyedi tulajdonosi hozzájárulást kérnie. Az MNV módosítja egyes központi költségvetési szervek részére adott meghatalmazásait. A módosított meghatalmazások alapján a központi költségvetési szervek jogosultak arra, hogy a pályázatuk megvalósításához szükséges ingatlanokra vonatkozóan az MNV Zrt. nevében és képviseletében állami tulajdonjogot eredményező szerződéseket kössenek, a szükséges kisajátítási eljárást lefolytassák, és a tulajdonjogot a Magyar Állam javára bejegyeztessék. Jogosultak arra is, hogy meghatározott feltételekkel tulajdonosi hozzájárulásokat adjanak ki. Az MNV közleménye ismerteti: a vagyonkezelőhöz több száz EU-s pályázathoz kapcsolódó tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelem érkezik évente, a cél az, hogy az ezek nyomán induló eljárások az általános tulajdonosi hozzájárulások segítségével minél rövidebb idő alatt lezáruljanak. Az általános tulajdonosi hozzájárulás, a meghatalmazások, valamint a felülvizsgált feltételrendszer hatályba lépésüket követően megjelennek az MNV Zrt. hivatalos honlapján (www.mnvzrt.hu).

Vélemény, hozzászólás?