Pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
Az AMC nettó 100 millió forintot különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy a kistermelők projektjeit támogassa. A részvétel alapfeltétele, hogy a rendezvényeken minimum 10 borászat termékei vegyenek részt. Pályázni 30 százalék önrész megléte mellett társkiállítóként helyi, regionális, valamint országos rendezvényeken való megjelenés támogatására, valamint publikáció, kiadványkészítés költségeinek támogatására lehet. A közlemény szerint az elmúlt időszakban a borászati szakma megosztottsága és a szervezetek közötti megegyezés hiánya átgondolatlan döntésekhez és a közösségi bormarketing ellehetetlenüléséhez vezetett. Égetővé vált a probléma orvoslása, hiszen az ágazat hosszú távú fejlesztésével és célzott, hatékony, közösségi marketingkommunikációs tevékenységgel a bor a magyar agrárium egyik referenciatermékévé válhat. A bor forgalomba-hozatali járulék megfizetésének, kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló rendeletmódosítás november 22-én lépett hatályba. A rendelet nyomán létrejött egy új felépítésű Bormarketing Bizottság, amelynek tagjai borász- és marketing szakemberek közül kerültek ki. A jogszabály módosításával a tárca célja, hogy a közösségi bormarketing források hatékonyabb felhasználásával a magyar bor piaci helyzetét megerősítse, a pályázati rendszert átláthatóvá tegye, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik: az állam fokozott felelősséget vállal a források hatékony felhasználásáért. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a bormarketing tevékenységben kevés forrás jutott a bormarketing alapból a kis volumenű projektek támogatására, ezért a kistermelők kevés eséllyel pályázhattak támogatásért. Az Agrármarketing Centrum 100 millió forintot különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy a kistermelők erőfeszítéseit támogassa. A pályázati kiírást az AMC weboldalán teszi közzé. A szakmai bírálatot a Bormarketing Bizottság végzi, azt követően, hogy az AMC formailag átvizsgálta a pályázatokat. A döntést – a benyújtásra előírt határidő lejártát követő 30 napon belül, a szakértői testület által felállított rangsor alapján – a miniszter ellenjegyzését követően az AMC hozza meg. A pályázatok elbírálásakor kizárólag olyan szakmai tényezők a meghatározók, amelyek alapján nyilvánvaló a sikeres és színvonalas megrendezés.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.