Felszámolják a Cerbonát

A felszámolással kapcsolatos döntésről, annak okairól, valamint a következő időszak lépéseiről az igazgatóság hétfőn munkásgyűlésen tájékoztatta a cég alkalmazottait. Gosztonyi Gábor (képünkön) vezérigazgató elmondta: a cég nem mond fel a dolgozóinak; az igazgatóság továbbá tárgyal az esetleges befektetőkkel, a társaság székesfehérvári malmában és tésztaüzemében pedig jelenleg bérgyártást végeznek. Jelenleg 350 munkavállalója van a Cerbonának, a létszám tavaly szeptember óta nyolcvannal csökkent. A közlemény szerint a felszámolás megindítása megnyitja a mielőbbi lehetőségét annak, hogy szerződést lehessen kötni egy új tulajdonossal, akinek a kezében mielőbb tovább működhetnek a cég meglévő eszközei, és minél több munkahelyet meg lehet tartani. Addig is minél előbb további üzemeltetési szerződéseket kell kötni a jelenleg üzemen kívüli egységekre – áll a közleményben. Mivel a felszámolásban a vezérigazgató szerepét egy felszámolóbiztos fogja átvenni, így az igazgatóság és a vezérigazgató megerősítették korábbi megállapodásukat, amelynek értelmében a vezérigazgató megbízatása és munkaviszonya megszűnik 2011. január 10-i hatállyal. Gosztonyi Gábor azonban továbbra is tagja marad az igazgatóságnak. A felszámolás hatályba lépéséig a cég vezetését az igazgatóság látja el. A közlemény emlékeztet arra, hogy Gosztonyi Gábort, a társaság vezérigazgatóját a nehéz gazdasági helyzetben nevezték ki 2010 tavaszán, a cég működésének stabilizálása, illetve ismét nyereségessé tétele érdekében. A munka megkezdődött, azonban a nyár elejére a gabonapiacon olyan árrobbanás alakult ki, amelynek költségemelkedését a liszt- és tésztapiac nem ismerte el. Ennek veszteségeit saját eszközökkel a cég már nem tudta ellensúlyozni, további külső finanszírozást pedig az eladósodottság mértéke miatt nem talált – áll a közleményben. A részvényesek tőkeemelésre nem vállalkoztak, így a cég szerint hiába született meg időközben egy átgondolt hosszú távú stratégia, amely többek között egy tőkeerős szakmai befektető bevonását is célul tűzte ki, az akut fizetési problémák közepette a cégvezetésnek a finanszírozó hat bankhoz kellett ismét fordulnia a helyzet kezelése érdekében. A tárgyalások lezárása előtt a Budapest Bank felmondta hiteleit, és inkasszót nyújtott be. Ezt a lépést a többi bank is követte, amelynek eredményeként végül közgyűlési határozat alapján csődvédelmet kértek. A csődvédelem alatt elsődlegesen a befektetők megtalálására és bevonására helyezték a hangsúlyt a közlemény szerint, de a kényszerűen leállított termelést is sikerült részben újra elindítani. A közel 400 munkavállaló munkahelyét fenntartották, abban bízva, hogy a befektető-keresés sikeres lesz, és a jövőben a munkahelyek többségét meg lehet menteni. Az elmúlt hetekben a cég több ajánlatot, illetve megkeresést kapott magyar és külföldi szakmai, illetve pénzügyi befektetőktől. Ezek között olyanokat is, amelyek a cég teljes eszközparkjára vonatkoznak, megcélozva az összes alaptevékenység továbbvitelét. Az igazgatóság ezeket kiértékelte, és megállapította, hogy mindegyik eszközvásárlásra vonatkozik, nincs jelenleg befektetői szándék a Cerbona Zrt. többségi tulajdonának megszerzésére, illetve a hitelezőknek nem tud érdemi új csődegyezségi ajánlatot tenni. A meglévő eszközök értéke, beleértve a fogyasztók által kedvelt Cerbona márkát is, akkor tartható a legmagasabban, így a hitelezők követeléseinek megtérülése akkor a legnagyobb, ha az üzemek működnek, és a termékek folyamatosan piacon maradnak – fogalmaznak. Viszont ez csak akkor érhető el, ha a tulajdonosváltás mielőbb lezajlik, ami a csődvédelem fenntartása mellett a jelenlegi hat bank eltérő érdekeltségi és bonyolult döntési rendszere miatt csak igen lassú folyamat lenne. Ezért döntött végül az igazgatóság a felszámolás mellett.

Vélemény, hozzászólás?