Nőtt a húskészítmények kiskereskedelmi forgalma
A Nielsen adatai szerint a szóban forgó piaci szegmens éves forgalma mintegy 214 milliárd forint. Legkeresettebb a párizsit és virslit is magában foglaló vörösáru, amelyre az eladott mennyiség 36 százaléka jutott tavaly, ahogyan egy évvel azelőtt is. A kolbászfélék aránya 16 százalékot tesz ki. Ezt a sonka, a felvágott és a szalonna követi, egyaránt 9 százalékos részaránnyal. A további sorrend, szintén mennyiség szerint: a kenőmájas és a szendvicskrém, a füstölt húsok és a szalámi. A többi feldolgozott hús eladási aránya nem haladja meg az 1 százalékot. Az egyes árucsoportok piaci részesedése változatlan maradt az előző évhez képest. Tavaly márciustól alacsonyabb átlagárat regisztráltak a piackutatók, mint 2009-ben. November-decemberben egy kilogramm húskészítmény – mennyiségi eladással súlyozott – átlagos fogyasztói ára 1.259 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 1.271 forinttal. Figyelemre méltó, hogy a húskészítményeknél erősödött a gyártói márkák pozíciója. Míg piaci részesedésük az eladott mennyiséget tekintve 2009 utolsó két hónapjában 67-71 százalék között mozgott, addig tavaly november-decemberben már 69-73 százalékra rúgott. Más élelmiszerekhez hasonlóan tavaly a húskészítmények esetében is mérséklődött az értékesítés koncentrációja. A feldolgozott hús értékesítésében a 200 négyzetméteresnél nagyobb üzletek piacrésze a tavalyelőtti 76 százalékról 73-ra csökkent. Az 51-200 négyzetméteres üzletméret mutatója 20 százalékra, az 50 négyzetméteres és kisebb üzleteké 7 százalékra emelkedett – írja a Nielsen közleménye.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.