Jövőre készülhet el az EU vízstratégiája

Ezt mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Gödöllőn, az EU környezetvédelmi minisztereinek informális ülését követő sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor kifejtette: a miniszterek pénteken egy munkaebéd, illetve egy zárt munkaülés keretében foglalkoztak az európai vizek jövőjével. A tagállamok elmondták véleményüket a vízpolitikáról, a fenntartható vízgazdálkodásról, az ár- és belvízvédelemről, s az egyeztetés egyben előkészület arra, hogy júniusban konszenzusra jussanak a miniszterek a környezetvédelmi tanácsban. Karl-Friedrich Falkenberg, az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta: a pénteki találkozón indult el az új stratégia megalapozása, Gödöllőn kezdték meg a párbeszédet a tagállamok miniszterei. Az EU vízstratégiája illeszkedik majd a víz keretirányelvhez, amely szerint a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni minden felszíni és felszín alatti vizet – mondta Karl-Friedrich Falkenberg. Hozzáfűzte: a víz keretirányelv teljesítése területén még sok a tennivaló, ezek megvitatására is jó alkalmat biztosított a gödöllői tanácskozás. Fazekas Sándor hangsúlyozta: „a víz nemzeti örökség, és a 21. század legfontosabb természeti kincse”.

Vélemény, hozzászólás?