Mintegy 55 ezer hektáron vetnek tavaszi növényeket Vas megyében
A 11 ezer hektárra tervezett tavaszi árpát eddig 8-9 ezer hektáron vetették el. A kukorica vetésterülete az elmúlt évekhez hasonlóan 33-35 ezer hektár lesz, a napraforgót 8 ezer hektáron vetik el, egy kisebb területen pedig zabot és kölest termesztenek. A vetéstervek szerint az elmúlt évekhez képest 1-2 ezer hektárral növelni szerették volna az őszi növények arányát, de az őszi csapadékos, hűvös időjárás miatt ez nem sikerült. Az őszi búzát 35-36 ezer hektáron, az őszi árpát pedig 6 ezer hektáron vetették el, míg a rozs vetésterülete alig haladja meg a pár száz hektárt. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a repce vetésterülete, tavaly ősszel mintegy 21 ezer hektáron, 5 ezer hektárral nagyobb területen vetették el, mint négy évvel ezelőtt. Az őszi gabona nagy része rendben kikelt, a repcevetések azonban hiányosak. Az apró magok nehezen tudtak kikelni, a belvizes helyeken kipusztultak, így néhány táblarészt újra kell szántani. Így a repceterület akár 20 ezer hektár alá is csökkenhet. A repcetáblákon megjelentek a fő kártevők, a repceszár-ormányosok is, ellenük a gazdáknak védekezniük kell, mert ha nem teszik meg, szinte nagyobb pusztítást végeznek a növényen, mint a virágrészeket károsító fénybogár. Pár száz hektárnyi terület kivételével befejeződött a földek műtrágyázása, de a gabonaföldek gyomosak, ezért minél előbb el kell kezdeni a gyomirtást is. Márkus Antal szerint április a „bizalom” hónapja: a gazdák a jó termés reményében vetnek, műtrágyáznak, és abban is bíznak, hogy jó áron tudják majd eladni a termést. Az előrejelzések szerint a búzát tonnánként 50-60 ezer forint felett lehet majd értékesíteni, a repce és a napraforgó ára 100-120 ezer forint, a kukoricáé pedig 50 ezer forint körül alakul tonnánként. A mezőgazdasági szaktanácsadó szólt arról is, hogy az előszerződésekről még nincsenek konkrét információk, de az eddigi tapasztalatok szerint a várható termés felét, kétharmadát érdemes csak előre leszerződni, a többit szabad piacon célszerű értékesíteni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.