A magyar lovaskultúra méltó helyére került

A Nemzeti Vágta elfoglalta az őt megillető helyet a magyar identitásban, hiszen összefogja a magyarságot és óriási érdeklődés övezi.

A helyszínén mintegy kétszázezer látogató, a televíziók előtt pedig mintegy kétmillió néző követte figyelemmel az eseményt – értékelte a 2013-as Nemzeti Vágtát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A Hősök terén megrendezett háromnapos eseményen összesen 72 település képviseltette magát, az elővágták során több száz települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. Fazekas Sándor szerint a hatodik alkalommal megrendezett verseny erősíti a nemzeti érzést, a lovas ágazat és a lótartás becsületét, továbbá növeli annak népszerűségét. Az idén első alkalommal megrendezett nemzetközi futam pedig elviszi a magyar, mint lovas nemzet hírét és erősíti az induló országok között baráti szálakat – hangsúlyozta a miniszter.

Az MVM partner fogatvágta első három helyezettje Fazekas Sándortól vehette át a díjakat.

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét. A második helyen végzett Molnár Gyöngyi, Kozárd lovasa, a harmadik helyen Sándorfalva-Homokpuszta versenyzője, Szentes Barbara végzett. Az idén először rendeztek nemzetközi futamot, amelyen Katar versenyzője tehette nyakába a győztesnek járó koszorút.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.