Category Archives: Állattenyésztés

Indul a válságkezelő agrártámogatási csomag második üteme

aj_Hétfőn, július 13-ától indul a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból az agrártárca részére rendelkezésre bocsátott, többletforrás terhére meghirdetett Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV Program) második üteme – közölte Nagy István agrárminiszter. Ebben a szakaszban az anyajuh -, illetve a szarvasmarhatartók, a méhészek valamint a zöldségnövény termesztők nyújthatják be támogatási igényeiket 2020. július 27-éig.

Haszonállat-embriológiai laboratóriumot adtak át Herceghalmon

hhAz állattenyésztésben a géntartalékok képzése nemzetstratégiai, illetve nemzetbiztonsági érdek, csakúgy, mint a biztonságos élelmiszerek előállítása – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója a herceghalmi haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán.

Méhésztüntetések Európa-szerte

hbBrüsszelben, Párizsban és Amszterdamban is tüntetést tartanak európai méhészek januárban, a demonstrációkat a Magyarországon bejegyzett Egyesület az Európai Méhekért szervezi. Ha megszűnnek a méhészetek, méhek sem lesznek, amelyek beporozzák a növényeket. A tíz európai országból származó, főként méhészek által alapított szervezet célja az, hogy a méhek és a méhészetek fennmaradjanak.

Terjed a madárinfluenza Magyarországon

tiA Hajdú-Bihar megyei Létavértesen egy nagy létszámú, kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Afrikai sertéspestis miatt újabb 26 ezer állatot ölnek le Romániában

srÚjabb 26 ezer sertést ölet le a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), mert afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki kelet-romániai Braila megyében egy sertésfarmon.

Madárinfluenza Lengyelországban

ccEmberre nem veszélyes madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, pénteken pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését.

Megduplázná a halfogyasztást az agrártárca

ek_Nőtt a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van; az agrártárca azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves 5,7 kilogrammos átlag megduplázódjon Magyarországon.

A kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán

isA kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán – mondta az agrárminiszter a Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl-, és díszmadár kiállítás megnyitóján, Budapesten.

2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek

kmA nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Gödöllőn. A tárcavezető a magyar méhészek XI. világtalálkozóján azt mondta: a magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba.

Csaknem 200 millió forinttal több jut húsmarhára

hmMegemelte 892 millió forintra a tenyészbika tenyésztésbe állítás eredetileg 700 millió forintos támogatási keretösszegét az agrártárca, tekintettel a húsmarha tartóktól beérkezett támogatási igényekre.

Megtáltosodhat a magyar baromfi

pkÚj piacok nyílhatnak a magyar csirke- és pulykatenyésztők előtt Európában, az ágazatot ezért uniós és állami forrásokból is fejleszteni kell – mondta a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója.

Meglódultak a mezőgazdasági árak

viAz első három negyedévben a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben nőttek, mint a ráfordítási árak, előbbiek 5,8 százalékkal, utóbbiak 4,2 százalékkal emelkedtek 2018 azonos időszakához képest, így az árviszonyok változása a gazdálkodók jövedelmi helyzetére kedvező hatással volt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kiadványa szerint.

Magyar méhészjavaslatot támogatott 13 tagállam

huTizenhárom uniós tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítésére vonatkozó magyar javaslatokat Brüsszelben.

A baromfi- és húsmarha-támogatások javítják az agrárium teljesítményét

fmA baromfi ágazat és a húsmarha támogatási keretösszegének emelése amellett, hogy a gazdálkodók számára plusz forintokat jelent, jó befektetés is, hiszen javítja az agrárium teljesítményét és exportteljesítményét – mondta Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a Mézes reggeli programban

miOrszágszerte több mint 1200 helyszínen csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a mézfogyasztást népszerűsítő Mézes reggeli programban, amelynek nyitó eseményét a Tolna megyei Tamásiban rendezték.

Stabil a tejágazat helyzete

blA tejágazat helyzete stabil, a nemzetközi tejpiacon nincs felesleg, a tej hathavi átlagára is igen magas – hangsúlyozta Bognár Lajos Gárdonyban, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács IX. Tejágazati konferenciáján.