Fazekas: a dohánytermesztés kiemelten fontos ágazat

A dohánytermesztés a magyar mezőgazdaság kiemelten fontos ágazata – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Európai Dohánytermesztők Szövetsége (UNITAB) 33. kongresszusán.
A miniszter hozzátette: Magyarországon a dohánytermesztés a foglalkoztatásban és a közvetlen, valamint a közvetett jövedelemtermelésben játszott jelentős szerepe mellett hozzájárul a tájfenntartásához, a vidék sokszínűségéhez is. Ezért hazánk alapvető érdeke, hogy az ágazat fennmaradjon, és jól funkcionáljon Európában – mondta Fazekas Sándor. Az UNITAB a teljes európai dohánytermesztő szektor képviselője. Működése két alapelven nyugszik: a kölcsönös párbeszéd kialakítása az ágazat szereplői és a döntéshozók között, valamint koordináció az UNITAB tagjai – különböző szakmai szervezetek – között. A tanácskozást üdvözölve Fazekas Sándor kiemelte: a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt támadt kihívásokra lehetőség szerint olyan válaszokat találjon, amelyek a munkaképes – azon belül is a vidéken élő – közösségek megélhetését biztosítják, illetve hosszútávon is perspektívát nyújtanak nekik. Hozzátette: ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) egyik kulcskérdése, hogy a dohányágazatban továbbra is megtartható legyen a termelői bázis. Ez átlagon felüli közös erőfeszítést és folyamatos, kölcsönös párbeszédet igényel a dohánytermesztők, a feldolgozók, illetve a szabályozás és a politika szereplői között. Úgy vélte, együttműködés hiányában a dohányszektor közvetett és közvetlen szabályozásának nem kellően körültekintő módosítása gátolhatja a szektor működését, amit el kell kerülni. Éppen ezért a különböző iparágakat és érdekcsoportokat képviselő szereplők együttműködésére szólított fel a miniszter a termelés, a feldolgozás, a politikai keretrendszer kidolgozása és a szabályozás területén. Kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy a támogatási rendszerek részleteinek kidolgozásánál és véglegesítésénél cselekedjenek közösen. Együtt ugyanis nagyobb esélye van annak, hogy minden lehetőséget alaposan megvizsgálva és bemutatva, befolyással legyenek az őket közvetlenül érintő döntések kimenetelére – fejtette ki. Fazekas Sándor hangsúlyozta: az UNITAB célkitűzéseivel teljes mértékben azonosulni tud, lehetőségeinek keretein belül pedig minden támogatást biztosít a termelők megfelelő jövedelmének garantálásához, a munkakörülmények javításához, a technológiai modernizációt célzó erőfeszítésekhez, valamint az egészség- és környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartó politika folytatásához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.