Fazekas Sándor: példaértékű beruházás a budapesti Hunyadi téren

Példaértékű beruházásnak nevezte a főváros VI. kerületében a Hunyadi tér megújítását Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A miniszter örömét fejezte ki, hogy a Budapesten működő egyik legrégebbi gazdapiac a Hunyadi tér megújítása után is helyet kapott a közösségi területen. Hozzátette, hogy a kistermelői piacok száma egyre gyarapszik az országban. Hangsúlyozta: a közvetlen termelői árusítás és feldolgozás jelentősen erősödött az elmúlt években, ma már ez a terület egy gyorsan fejlődő önálló szegmense a magyar agráriumnak.

Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere elmondta, hogy a Hunyadi tér nemrég elkészült rekonstrukciója összesen nettó 37 millió forintba került. Itt kapott helyet a megújított gazdapiac, amelynek területén 82 elárusító asztallal várják a kistermelőket.

Az őstermelői igazolvánnyal rendelkező gazdálkodók a főváros vonzáskörzetéből hozzák árujukat a Hunyadi térre, a gazdapiacon szinte minden mezőgazdasági termék elérhető. A polgármester hozzátette: várhatóan a közeljövőben elkezdődik a Hunyadi téri csarnok felújítása is, amely mintegy 3 milliárd forintba kerül majd.

A vidékfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy jövőre Magyarországon világfórumot és kiállítást rendeznek a családi gazdálkodásról. Ez az esemény Fazekas Sándor szerint elismerését jelenti mindannak, amit Magyarország a családi gazdálkodók és gazdaságok fejlesztése érdekében tett, és tenni kíván.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.