Finanszírozási és bérkifizetési gondok a Herznél

Annak ellenére, hogy a Herz termékei prémiumtermékek, s így a gazdasági válság ellenére továbbra is keresettek, a finanszírozás hiánya hónapok óta ellehetetleníti a termelést és a napi működést – magyarázza a kialakult helyzetet a közleményben Nagy Endre, a Herz vezérigazgatója. A vállalat a finanszírozási problémák következtében csökkenteni kényszerült termelését, és az elmúlt hónapban 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentette be. „Mára minden területen drasztikus lépésekkel a minimumra csökkentettük a működési költségeket. Kész reorganizációs tervünk van a folytatáshoz. A jelenlegi helyzetben már csakis a külső finanszírozáson múlik, mikor tudunk a dolgozóknak bért fizetni, és helyreállítani a megszokott működési rendet” – fogalmaz a közleményben Nagy Endre. A Herz Szalámigyár Zrt. jelenleg több mint 350 dolgozóval működik, azonban szezontól függően csúcsidőben 400-500 főt is foglalkoztathat. Évente mintegy 7.000 tonna húst dolgoz fel. A társaság 2008-ban 7,149 milliárd forintos árbevételt ért el, exportja meghaladta az egymilliárd forintot. Főbb exportpiacai a környező országok, valamint Németország, Svédország, Hollandia és Lengyelország. Az Európai Unió illetékes bizottsága pár héttel ezelőtt a védett földrajzi termékek közé sorolta a „Budapesti téliszalámit”, amelyet Herz téliszalámi néven a vállalat gyárt és forgalmaz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.