Külföldi kiutazási lehetőségek falusi fiataloknak
Az AGRYA KÖZLEMÉNYE:
Külföldi kiutazási lehetőségek falusi fiataloknak
AGRYA Második Hullám Program
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA új programot indított „Második Hullám” néven. A program célcsoportját azok a 18-26 év alatti fiatalok képezik, akik önállóan még nem gazdálkodnak (tanulnak, dolgoznak), de olyan családi környezetben élnek, hogy a későbbiekben várhatóan át fogják venni a szüleik gazdaságát. Ezek a fiatalok jelentik a 90-es évek elején indult családi gazdaságok „második hullámát”, ahol a gazdaság vezetője már nem fiatal gazda korú, emiatt kiesik az AGRYA látóköréből, de már vannak felnőtté váló gyermekei.
A programba bekapcsolódó fiatalokat elsősorban abban kívánjuk megerősíteni, hogy érdemes a mezőgazdasággal foglalkozni, átvenni szüleik gazdaságát. Ezen túl lehetővé kívánjuk tenni, hogy széleskörű tapasztalatokat és tudást szerezzenek szakmai programok, külföldi kiutazások és az élethelyzetüknek, érdeklődési körüknek, életkoruknak megfelelő ifjúsági képzéseken keresztül. Kiemelt célunk, hogy a programba bekapcsolódó fiatalokból valódi és működő közösség jöjjön létre.
Az AGRYA több európai szakmai szervezetnek is tagja. Így lehetőségünk van különböző ifjúsági eseményekre magyar résztvevőket delegálni. Ezen események nem kimondottan agrár-szakmai események, nem kapcsolódnak közvetlenül a termeléshez. Emiatt az AGRYA gyakorló gazdálkodó tagjai számára kevésbé vonzóak. Annál érdekesebbek lehetnek a 18-26 éves, még nem gazdálkodó, emiatt nagyobb szabadsággal, több idővel rendelkező reményteli fiatal gazdáknak.
Az AGRYA a rendelkezésére álló külföldi kiutazási lehetőségek részbeni feltöltésére nyílt pályázatot hirdet.
A pályázattal érintett külföldi kiutazási lehetőségek a következők:
RYE Tavaszi Szeminárium, 2009. június 6-13., Koni, Lettország
A Rural Youth Europe nevű nemzetközi szervezet hagyományos, évente kétszer sorra kerülő falusi ifjúsági képzésének egyike. A résztvevők szerte Európából érkeznek, a várható résztvevői létszám 45-50 fő. AGRYA résztvevő 3 fő.
Nemzetközi ifjúsági képzés, 2009. július 7-23., Herrsching, Németország
A FAO védnökségével, a német mezőgazdasági minisztérium által kétévente szervezett ifjúsági képzésre a világ minden tájáról, Ázsiától-Afrikáig érkeznek résztvevők. Az idei esemény a 24. rendezvény a sorban, az AGRYA delegáltjai az elmúlt 4 eseményen már részt vettek.
Az esemény célja olyan készségek átadása a résztvevőknek, amelyek segítik az aktív bekapcsolódásukat a falusi közösségek életébe. A várható résztvevői létszám: 75-85 fő, AGRYA résztvevő: 2 fő.
RYE Rally-2009, 2009. augusztus 1-8., Janeda, Észtország
A Rural Youth Europe nevű hagyományos nyári falusi ifjúsági fesztiválja és találkozója. A résztvevők szerte Európából érkeznek, a várható résztvevői létszám 110-130 fő. AGRYA résztvevő 3 fő.
RYE Őszi Szeminárium, 2009. október 17-24., Szlovénia
A Rural Youth Europe nevű nemzetközi szervezet hagyományos, évente kétszer sorra kerülő falusi ifjúsági képzésének egyike. A résztvevők szerte Európából érkeznek, a várható résztvevői létszám 45-50 fő. AGRYA résztvevő 3 fő.
Az AGRYA fedezi a rendezvényekkel kapcsolatos költségeket, esetlegesen az utazási költségek 50%-ához kérünk hozzájárulást a kiválasztott kiutazóktól. Egyebekben az események ingyenesek.
A pályázaton részt vehet minden olyan fiatal, aki 18-26 éves életkorú, valamilyen formában kötődik a mezőgazdasághoz és képes az angol vagy német nyelvű mindennapi kommunikációra.
Jelentkezni a www.agrya.hu weboldalról letöltött jelentkezési lap kitöltésével lehet 2009. február 27-ig, megjelölve, hogy melyik eseményen kíván a jelentkező részt venni.. A jelentkezők közül – a személyes meghallgatásuk után – 2009. március 20-ig kerülnek kiválasztásra a kiutazók.
További információ:
Fiatal Gazda Call Center: 06 1 270 4874, callcenter@agrya.hu.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.