Lerakták az M86-os Szelestét elkerülő része alapkövét

Szavai szerint az utóbbi 6-7 évben a közlekedés fejlesztése területén „megvalósult álmokról” beszélhetünk, hiszen sikerült megduplázni az addig meglévő 500 kilométernyi gyorsforgalmi utat, több mint 1100 kilométernyi autópálya és autóút van Magyarországon. „Csak az elmúlt 4-5 évben 120 kilométernyi elkerülő út épült, ezek közül több éppen Vas megyében” – mondta. Kiemelte: megvalósult az az elképzelés is, hogy a meglévő gyorsforgalmi utak érjék el az országhatárt, szavai szeri ma már sztrádán juthatunk el a fővárosból Debrecenbe, Miskolcra, Nyíregyházára, Szegedre és Dunaújvárosba is. „Ma már nem csak az a feladat, hogy Budapestről sugár irányban próbáljuk meg elérni nagyvárosainkat és az országhatárokat, hanem a fővárostól messzebb is megpróbáljuk összekötni egymással településeinket” – mutatott rá. Molnár Csaba elmondta, az M86-os úton Vátnál már átadás előtt áll az elkerülő szakasz, és az M85-ös Enesét elkerülő szakaszán is kinn dolgoznak a munkagépek. Elérhető távolságba került a nyugat-dunántúli embereknek az az álma, hogy egyszer majd gyorsforgalmú úton lehessen eljutni Győrből egészen Szombathelyig. Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere, a 86-os főút miniszteri biztosa köszöntőjében azt hangsúlyozta: az M86-os út fejlesztése a régióban egy olyan kérdés, amelyet prioritásként kezel a régió minden megyéje, és képes volt összefogni érdekében mindkét politikai oldal. Pósfai József, a kivitelező Magyar Aszfalt Kft. direkcióvezetője közölte: tíz pályázó közül nyerték el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) pályázatán a munkát, melyet már júniusban megkezdenek, és ígérete szerint határidőre be is fejeznek. „Kétszer két sávon szinte egy autópálya fog épülni 3,8 kilométer hosszan (…) melynek során több műtárgy, köztük egy vasbeton gerendás hidat és egy közúti csomópontot is meg kell építeni” – mondta.

Vélemény, hozzászólás?