Magyarország az élbolyban bioetanol gyártásban

„Tavaly is nagy mértékben, éves szinten közel 60 százalékkal nőtt a termelés” – mondta Rob Vierhout, az eBio főtitkára. A szervezet jelentése szerint tavaly összesen 2,82 milliárd liter bioetanolt állítottak elő az unióban működő gyárak, egy évvel korábban 1,8 milliárd liter volt a teljes kibocsátás.

Többszörösére nőtt a termelés

Az ágazat történetének első bő tíz évében, 1993 és 2004 között 60 millióról 525 millióra nőtt az éves termelés, a lassú kezdet után viszont robbanásszerű fejlődés következett. A nagy lökést a bioüzemanyagok és más megújuló üzemanyagok használatának előmozdításáról szóló, 2003-as uniós irányelv adta meg. A 2007-ben elfogadott új stratégia szerint a huszonheteknek 2020-ra a közlekedésben 10 százalékra kell emelniük a megújuló energiaforrások arányát – a teljes energiamérlegben 20 százalékos arány a cél 2020-ra -, ez további konjunktúrát teremt a bioetanolnak.

Franciaország az élen

„Ha abból indulunk ki, hogy a tagállamok betartják, amit vállaltak, akkor azzal lehet számolni, hogy a következő években folyamatosan tovább növekedik majd a termelés” – mondta Vierhout. A szakmai szervezet szerint a gyártásban Franciaország jár az élen, ott jelenleg 13 gyár működik, amelyek tavaly összesen 1 milliárd liter bioetanolt állítottak elő. A második helyen Németország áll 568 millió literrel és 8 bioetanolgyárral. A harmadik Spanyolország 317 millió literrel, a negyedik Lengyelország 200 millió literes évi teljesítménnyel, az ötödik Magyarország 150 millió literrel. Az első ötön kívül egyetlen uniós tagország sincs, ahol tavaly 100 millió liternél több bioetanolt állítottak elő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.