Egymilliárd euróból fejleszt Észak-Magyarország
Ezt Becsó Zsolt (képünkön), az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács közelmúltban hivatalba lépett elnöke mondta. Úgy fogalmazott: a gazdaság, a turizmus, a települ
Emelkedett a búza ára Párizsban és Chicagóban
A növekedést olyan hírek befolyásolták, mint például, hogy Nyugat-Kanadában a korábbi sok eső, most pedig a korai fagy miatt kisebb lesz a búzatermés a vártnál. Kanada a tavaszi
Továbbra is lesz uniós forrás a kertészet korszerűsítéséhez
A kertészet – a gabona- és húságazat mellett – az agrárium harmadik legjelentősebb ágazata, elsődleges termelési értéke évente eléri a 350-400 milliárd forintot. Magyarországon
Magyarország továbbra is baromfi nagyhatalom
A BTT tájékoztatása szerint a magyarországi csirkehús-termelés az 1990-es éveinek hullámvölgye után az utóbbi évtizedben ismét fellendült, és évi 215-245 ezer tonna között mozog. Ez
Az Agrana 3,3 százalékkal több cukrot vár 2010/2011-ben
Az Agranához tartozó hét cukorgyárban – köztük a kaposváriban – várhatóan 5,2 millió tonna cukorrépát dolgoznak fel az előző idény 5,1 milliós termése után. Ebből mintegy 772 ezer t
Kisebb kukoricatermés az Európai Unióban
A francia Strategie Grains pénteken nyilvánosságra hozott becslése szerint a huszonhetek 56 millió tonna kukoricát takarítanak be az idén, a tavalyi 57,3 millióval szemben. Bár a leg
Gyenge a szőlőtermés a móri borvidéken
A területen gazdálkodó 900 szőlősgazda kénytelen volt a szokottnál két héttel korábban megkezdeni a később érő fajták – köztük a térség őshonos fajtája, az ezerjó – szüretelés





















