Az agrártámogatások átalakításáról vitáznak az osztrákok
Andreas Schieder (képünkön) pénzügyminisztériumi államtitkár egy hét végi nyilatkozatából kiderült, hogy az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) megtakarítási lehetőséget lát az o
Hatvan millió tonna alá csökken az orosz gabonatermés
Az elemzők a termésre vonatkozó előrejelzésüket az előzetes 70-75 millió tonnáról 59,5-63,5-re módosították, amely, ha teljesül, 37,1 százalékos csökkenést jelent a tavalyi 9
Oroszországban életbe lépett a gabona exportstop
Oroszország ugyanis eddig a világ harmadik legnagyobb gabonaexportőre volt, tavaly több mint 24 millió tonnát adott el külföldre, és ezzel a nemzetközi piac mintegy 15 százalékát fedte le
Illetékmentessé válik a gazdaságátadás
A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a tárca a nyár elején kezdeményezte az illetéktörvény módosítását. Mint írták, az új jogszabály segíti az egymást követő nemz
Az országos átlagnál több búza termett Zalában
A csapadékos időjáráshoz képest meglepően jól alakult a 25,6 ezer hektáron termelt búza minősége is. Míg a tavalyi termésnek mindössze 40 százaléka volt étkezési minőségű, idén e
V. Németh Zsolt: hangsúlyeltolódás a támogatási rendszerben
Az államtitkár egy országos agrárfórumon kijelentette: új vidékpolitikára van szükség, egy egész országot lefedő gazdaságot képzelünk el, és nem centrumokban működő, körny
Vereczkey Zoltán lett a VÁTI ügyvezető igazgatója
A magyar állam száz százalékos tulajdonában lévő VÁTI szakmai felügyeletét az NFM látja el. Az előző vezető, Benedek János közös megegyezéssel távozott a társaság éléről, a fel
Átadták a bonyhádi Pannónia Zrt. biogázüzemét
A társaság tehenészeti telepének korszerűsítésére és a biogázüzem építésére mintegy 800 millió forint támogatást nyert el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból
Meat industry SMEs aim to boost market share
Husceh members have annual sales of HUF 70bn-80bn, Mr Babati said. Domestic sales generate about 90pc of revenue, he added. Husceh will be represented at the Sustainable Food Chain World Summi
A húsipari kkv-k 5-7 százalékkal növelnék belföldi részesedésüket
Hozzátette: ezért is bízták meg a főként belföldi piacra termelő cégek a Húscéhet, hogy képviselje őket az első Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozón Budapesten, ahol
A kukorica a tavalyihoz hasonló, a búza csökkent
A kukorica várható mennyisége azonos az elmúlt öt év átlagával, az őszi búza mennyisége viszont az ötéves átlagnál 21 százalékkal kevesebb. Az előzetes termésbecslés alapján a kuk
Viszik az olaszok a búzát, mint a cukrot
A kukorica import 937.335 tonna volt az első öt hónapban, kevesebb a múlt év azonos időszaki 981.229 tonnánál. Az olasz búzaimportban a durumbúza mennyisége 780.362 tonnára nőtt az előz
Befejeződött az aratás Fejérben
Az igazgató rámutatott: július első felében Fejér megyében nem esett csapadék, ami elősegítette a korábbi belvizek visszahúzódását, a növényi kultúrák intenzív fejlődését. Az ar
Medvegyev: a gabonatermés 25 százaléka kiégett
Jelena Szkrinnyik mezőgazdasági miniszter szerdán azt mondta, hogy a hét elején közzétett 70-75 millió tonnás becslés után a minisztérium most úgy látja, hogy jó esetben 65-67 m
Ombudsmani állásfoglalás az érdi génbankról
Továbbá nem gondoskodott a genetikai sokféleség megőrzésére vonatkozó állami feladat megfelelő intézményi és finanszírozási hátteréről – állapította meg Fülöp Sándor (k
Ismét lefelé módosította az EU búzatermését a StrategieGrains
A francia elemző szerint az idén 128,2 millió tonna lágybúza betakarítása várható, ez 1,3 millió tonnával kevesebb, mint az előző becslése, és egy százalékkal marad el a taval





















