Befejeződött az aratás Fejérben

Az igazgató rámutatott: július első felében Fejér megyében nem esett csapadék, ami elősegítette a korábbi belvizek visszahúzódását, a növényi kultúrák intenzív fejlődését. Az aratási munkák mintegy 90 százalékát ebben az időszakban végezték el. Czetnerné Kócsa Márta elmondta: az őszi búza termésátlaga Fejér megyében elmaradt a becsült értékektől, hozama 4,25 tonna hektáronként. Az elsődleges vizsgálatok alapján a termés 65 százaléka étkezési minőségű, takarmány minőségű 35 százalék körül várható; de a gazdák javítóbúza minőséget is be tudtak takarítani. A káposztarepce aratása szinte 100 százalékban megtörtént, a várt hozamok hozták az előzetesen várt értéket: hektáronként 2,6 tonna lett a végleges termésátlag. Befejezettnek tekinthető az őszi árpa aratása is, hozama elmaradt a becsült értéktől, a végleges termésátlag 4,11 tonna hektáronként. A tavaszi árpa több mint 90 százalékát learatták, a jelenlegi hozam 3,2 tonna hektáronként. Magborsóból 2,6 tonna termett hektáronként. A szalma betakarítása folyamatosan halad: a munkák több mint 50 százalékát már elvégezték; s a gazdák ezzel párhuzamosan végzik a tarlóhántást is, amelynek több mint felével szintén végeztek – tette hozzá a megyei földművelésügyi igazgató. Az igazgatóság adatai szerint Fejér megyében 2009-ben őszi káposztarepcéből több mint 19 ezer hektárt vetettek, ami közel 10 százalékkal haladja meg az előző évit. Őszi búzát közel 70 ezer hektáron vetettek, ami megfelel a 10 éves átlagnak. Őszi árpa 9400 hektáron került a földbe, ami a korábbi évekhez viszonyítva némiképp kevesebb terület. Tavaszi árpát mintegy 4 ezer hektárról, magborsót pedig mintegy 3 ezer hektárról takarítottak be 2010-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.