Gyenge termés az ország cseresznyéskertjében
Veres Nándor, a település polgármestere elmondta: a kedvezőtlen időjárás szinte teljes egészében tönkretette a termést. A nagykörűi ültetvények túlnyomó többségét kitevő nagy sze
Hoppon maradhatnak a Pannon Szárnyas hitelezői
Az alkalmazottak elmaradt járandóságát várhatóan csak a bérgarancia-alap segítségével tudja rendezni a cég felszámolásával megbízott Prudens Profit Controll Vagyonkezelő Kft. –
Az idén is növekedésre számítanak az állateledel-gyártók
Ezt Szórádi Gyöngyi, az egyesülés főtitkára mondta. A szakmai szervezetet 6 nagy magyarországi állateledel-gyártó cég alkotja. Ezek a vállalatok adják a magyar termelés 90-95 sz
A magyar egy főre jutó GDP az uniós átlag 63 százaléka
A szabványosított vásárlóerő számítási mód (Purchasing Power Standards, PPS) alapján 2009-ben a legmagasabb egy főre jutó GDP, az átlag 268 százaléka Luxembourgban volt, a lega
A legtöbb Széchenyi Kártya takarékszövetkezetes
A szövetség tájékoztatása szerint az utolsó 12 hónapban – azaz 2009. június és 2010. májusa között – a takarékszövetkezeti hálózat összesen 7.808 darab kártyát bocsátott ki
Augusztustól élne az idénymunkás jogszabály
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásra vár, az ehhez kapcsolódó módosító javaslatokat első helyen kijelölt bizottságként h
Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó Budapesten
Az augusztus 17-től 22-ig tartó eseménysorozat központja a Budai Várban lesz. Itt rendezik meg a X. Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszust, amely a döntéshozók, az illet
Fazekas Sándor a Fidesz-frakció agrár-képviselőivel találkozott
A több mint 30 kormánypárti honatya átnyújtott a vidékfejlesztési tárca irányítójának egy tízoldalas, 21 pontból álló listát, ez a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést és a
Európai kárenyhítési alapot akarnak a V4-ek agrárkamarái
A Magyar Agrárkamara (MA) közleménye szerint a V4-ek agrárkamarái legutóbbi kijevi ülésükön egy olyan pénzügyi alap létrehozását és finanszírozását javasolták az Európai B
Uniós termékvédelmet nyert a gyulai és a csabai kolbász
Mindkettő két néven is (Csabai kolbász és Csabai vastagkolbász, illetve Gyulai kolbász és Gyulai pároskolbász) felkerült a szűk körű (az európai uniós országokban összesen mi
Banki pótadó bevezetését javasolják Romániában
Borbély László (képünkön), az RMDSZ alelnöke elmondta, hogy a román kormánykoalíciót alkotó pártok tárgyalásán felvetették egy újabb gazdaságélénkítő program kidolgozás
Két hét van a parlagfű első kaszálására
Két hét múlva már ellenőrzik a földhivatalok és a jegyzők a kül- és belterületek parlagfűvel való fertőzöttségét, ugyanis nagyjából ezt követően fejleszti ki a parlagfű a virágb
Csökkent az orosz gabonaexport
Oroszország a májusban zárult 2009/2010-es szezonban is 1,27 millió tonnával kevesebbet, összesen 21,10 millió tonna gabonát exportált, az előző termelési évben kiszállított 22,37 milli
Russian grain prices stable ahead of the new crop
New harvest ordinary milling wheat with 11.5 percent proteincontent and bug damage of up to 2 percent was priced at close to $166 per tonne FOB Black Sea, which is likely to become the start up price
Júliusban újraindulnak a vonatok öt mellékvonalon
A szaktárca döntése alapján első körben a korábban szüneteltetésre ítélt Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon,
Megkezdődött az út- és agrárkárok felmérése
Ezt Bakondi György, az árvízi védekezés irányításáért kinevezett miniszteri biztos jelentette be az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén. A miniszteri biztos azt mond





















