Hétfőn lejár az állatbetegség támogatási kérelmi határidő
Az Európai Unió és Magyarország is támogatja egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolását, az ellenük való védekezést és figyelemmel kísérésükre irányuló programoka
Nagyot zuhant a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. eredménye
Németh Attila cégvezető kifejtette: a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. árbevétele 1,88 milliárd forint volt 2009-ben, szemben az előző évi 1,65 milliárd forinttal. Míg azonban 2008
Mérgező vegyszer a paradicsomban?
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) illetékes szervezete eddig nem talált a munkacsoport által kifogásolt szennyezést. A civil szervezet június elején megvizsgálta, hogy
Biológiai szúnyogirtás kezdődik a gemenci erdőben
Az ártéri erdőben azt követően szaporodtak el a szúnyogok, hogy június elején közel húszezer hektárt öntött el a Duna, és most is jelentős területek vannak víz alatt. Bodor László,
Eladja teheneit a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.
A mezőgazdasági cég közleménye szerint az elmúlt hat évben Magyarországon 300 millió literrel csökkent a tejtermelés. Ennek egyik oka az alacsony felvásárlási ár. Tavaly Magyarországon
Hazardous classification DDGS hampers export
About eight months ago, the US Grains Council became actively involved in the confusion raised over the shipping classification of DDGS, which has led to disruptions in the shipping of the eth
Év végéig tarthat a helyreállítás a mecseki erdőkben
Burián Endre elmondta: a mintegy 250 embert foglalkoztató és 52 ezer hektáron gazdálkodó állami vállalat 100 millió forintra becsüli a faállományban, az utakban és különböző létesít
Fokozódott az erózió Fejér megyében
A talajtannal foglakozó magyar és külföldi szakemberek többsége egyaránt úgy véli, hogy az erózió következtében a termőtalaj mennyisége az egész világon rohamosan csökken. Er
Popp József a földpiacról
A kutató emlékeztetett arra: az unió belső piacért felelős biztosa dönt majd arról, hogy Magyarországon 2011 után továbbra is fenntartható-e a jelenleg érvényes moratórium, amel
Kartellgyanú a termőföld- és ingatlan-értékbecslési piacon
A GVH ellenőrei az A.N.Z.S.Ó. 2001 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., az FHB Ingatlan Zrt., a Landimpex Szolgáltató és Tanácsadó Kft. és a Pátria CONSULT Gazdasági Tanácsadó és
Bulgária négymillió tonnás búzatermést vár az idén
A betakarítás már megkezdődött, és az első eredmények 3,9-4 millió tonnás termést sejtetnek. Az idei búzatermésből várhatóan 1,5 millió tonnát exportálnak, a tavalyi 1,4 millió ton
Így változik az uniós támogatáspolitika
A Deloitte közleménye alapján közeleg egy másik fontos dátum is: 2011. január 1-től az uniós előírásoknak megfelelően jelentősen csökken a beruházások támogatási intenzitás
Az EP állásfoglalása a KAP jövőjéről
Az előterjesztés az EU legfőbb végrehajtó intézménye, az Európai Bizottság számára fogalmaz meg ajánlásokat a KAP jövőjével kapcsolatban. Glattfelder Béla üdvözölte, hogy t
What said the Ministry of Finance of Hellenic Republic to AGRARHASZON.HU?
The ministry said: the European Commission’s report, which makes references to Greece’s projected budget deficit in 2010, is based on figures and estimates available before the implementation of G
Élelmiszercímkézésről szavazott az Európai Parlament
Az Európai Bizottság erről szóló előterjesztésének célja a fogyasztók jobb tájékoztatása, ugyanakkor annak elkerülése, hogy az új szabályok túlzott terhet jelentsenek az éle
Lengyelországban az árvíz nem befolyásolja az idei termést
Marek Sawicki (képünkön) azt mondta, hogy az árvizek az idei termés hozamára és mennyiségére nem lesznek érezhető hatással. Lengyelországban 27,1 millió tonna gabonaterméssel sz





















