Tag Archives: Magyarország

KSH: januárban 4 millió 699 ezer volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék

2024 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 4 millió 699 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 222 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az infláció alakulása Magyarországon

Magyarországgal együtt húsz tagállam nem csökkentené az agrártámogatásokat

kpA Mezőgazdasági és Halászati Tanács legutóbbi ülésén Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam utasította el a Közös Agrárpolitika forrásainak csökkentését.

Magyarország kiemelt vendég lesz egy moszkvai élelmiszeripari kiállításon

Magyarország lesz az egyik kiemelt vendége a moszkvai Arany Ősz élelmiszeripari kiállításnak október 8-12. között, a hazai borászatot a szekszárdi borvidék képviseli – mondta a VM parlamenti államtitkára.

Földügyi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá Magyarország és Ukrajna

Magyar-Ukrán Mezőgazdasági Munkacsoport ülésezett Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarországnak

Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarország felé az Arad-Szeged vezetéken keresztül – adta hírül a Mediafax hírügynökség.

Kötelezettségszegési eljárást indított az EB

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) a devizahitel-nyújtás korlátozása miatt – tudatta honlapján a brüsszeli testület.

A legjobb pillanatban veszi át Magyarország a V4-elnökséget

Magyarország a legjobb pillanatban veszi át a visegrádi államok együttműködésének elnöki posztját, mert az ország éppen most áll növekedési pályára – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Kiemelkedően fontos a túzokvédelem

A túzokvédelem a magyar természetvédelem számára mindig kiemelkedően fontos volt, a Kőrös-Maros Nemzeti Park pedig központi szerepet játszik a faj közép-európai állományának megőrzésében – mondta Tóth Katalin, a VM helyettes államtitkára.

Gyenge volt a magyar külkereskedelem teljesítménye

Gyengének minősítették a magyar külkereskedelem múlt évi teljesítményét az elemzők, kommentálva a témában a Központi Statisztikai Hivatalnak hétfőn közzétett gyorsjelentését, a jövőt illetően azonban eltérően nyilatkoztak a szakértők.

Magyar földügyi szabályozás iránt érdeklődnek Lettországban

A magyar földügyi szabályozás részleteiről adott tájékoztatást Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a lett agrártárca parlamenti államtitkárának, Edvards Smiltensnek.

Döntött az Országgyűlés

Történelmi döntést hozott 2012. december 17-én a magyar Országgyűlés, miszerint Magyarország Alaptörvényét kiegészítette a termőföld, az erdők és a vízkészlet, valamint a biológiai sokféleség legmagasabb szintű védelmével, fenntartásának és megőrzésének kötelességével.

Kikerül az üzlet világából a föld

Kimentjük a termőföldet a biznisz világából, és visszahelyezzük a termelés világába” – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter A miniszter leszögezte, hogy nemzeti hatáskörben tartják a magyar földet, függetlenül attól, hogy az unió mit szól majd az új földtörvényhez.