A Citigroup a vártnál kisebb nyereséget ért el
A harmadik legnagyobb amerikai bank adózott eredménye 1,3 milliárd dollár, részvényenként 4 cent lett az egy évvel korábbi 7,6 milliárd dollár, részvényenként 33 cent veszteség után. A szakértők nagyobb, 8 cent részvényarányos eredményre számítottak. A bank bevétele több mint a duplájára nőtt, 18,37 milliárd dollár volt, de ez is elmaradt a szakérők által várt 20,4 milliárd dollártól. A cég árfolyama a New York-i értéktőzsde keddi nyitása előtti elektronikus kereskedésben 4 százalékos csökkenéssel 4,92 dolláron állt. A Citigroup a pénzügyi válságot és a recessziót leginkább megszenvedő amerikai nagybankok közé tartozik, az október-december közti időszak viszont már sorban a hatodik negyedév volt, amelynek során csökkentek a bedőlt hitelek miatti veszteségei; a december végén zárult három hónapban 4,84 milliárd dollár volt ez a tétel. Ez jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 8,18 milliárd dollárnál, és kisebb a tavalyi harmadik negyedévi 5,92 milliárd dollárnál is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.