A Fornetti Pannon saját látványpékség-hálózatot épít ki

Az ügyvezető ismertette, a Somogy megyei igali székhelyű, Fornetti Pannon Kft. nevet változtat, a továbbiakban Pek-Snack márkanéven kívánja a régi látványpékség-hálózatát működtetni és fejleszteni a közép-európai piacon. Galántai János elmondása szerint cége nem önként jutott arra döntésre, hogy kiválik a Fornetti hálózatból: volt partnere állította válaszút elé, hogy vagy gazdaságilag elfogadhatatlan feltételekkel módosítja korábbi szerződését, vagy külön kell válnia. „December közepén békés körülmények között állapodtuk meg arról, hogy a különválunk, ezért unfair lépésként értékeljük, hogy a Fornetti Európa Kft. nem sokkal később rendkívüli felmondással élt velünk szemben, majd lejárató nyilatkozatokat, hirdetéseket jelentett meg” – fogalmazott Galántai János. A kecskeméti székhelyű Fornetti Európa Kft., mint a Fornetti franchise jogok és know-how-k kizárólagos felhasználói jogosultja, arról értesítette kereskedelmi partnereit, hogy az eddig Fornetti Pannon néven Igalon működő master franchise partnerével rendkívüli felmondással szerződést bontott. A Fornetti közölte: azért mondta fel az együttműködést az igali vállalkozással, mert elfogadhatatlannak tartja a fogyasztók és a partnerek érdekeit szem előtt tartó sztenderdektől való bármilyen eltérést. A cég jelezte: a december végén meghozott döntést követően az igali telephelyű vállalkozás sem nevében, sem az általa forgalmazott termékek és szolgáltatások révén nem jogosult a Fornetti márkanév használatára. A 26 országban jelen lévő Fornetti Franchise a továbbiakban semmilyen felelősséget nem vállal az Igalon gyártott péksüteményekért, illetve az onnan származó szolgáltatásokért – a társaság tájékoztatása szerint. Galántai János tájékoztatása szerint a Fornetti Pannon eddig Nyugat-Magyarország egy részét látta el Fornetti termékekkel, osztozva a Fornetti Európa Kft. valamint az azonos tulajdonosi körű és székhelyű Fornetti Kft.-vel a magyar piacon. Jelezte: a történtek után megindult a harc a fogyasztók kegyeiért. Egyben hangsúlyozta, az igali cég visszautasít minden olyan állítást, amely az általa gyártott termékek minőségét kérdőjelezi meg. Megjegyezte: a Fornetti Kft. ügyvezetője 2010 novemberében még mint mintaüzemet mutatta be az igali Pek-Snack gyáregységet potenciális külföldi befektetőknek. Galántai János ismertetése szerint a Pek-Snack igali üzeme 13 éve látja el a jelenleg több mint 700 magyarországi és 400 horvátországi franchise partnerét fagyasztott pékáruval, amelynek során eddig nem merült fel minőségi kifogás sem a partnerek, sem a vásárlók, sem pedig Fornetti Kft. részéről. Az igali üzemben tavaly októberben fejeződött be egy 700 millió forintos beruházás, amelynek során fejlesztették a gyártástechnológiát, számítógép vezérlésűvé vált a termelés, és integrált vállalatirányítási rendszert vezettek be. A fejlesztésekkel kapacitásbővítés is történt, így a Pek-Snack hálózat építője jelenleg közvetlenül több mint 200 embernek ad munkát Magyarországon, a létszám a piaci sikerek függvényében folyamatosan bővül. A korábbi partnerek jentős részét sikerült megtartania az igali vállalkozásnak – közölte az ügyvezető.

Vélemény, hozzászólás?