A gazdálkodók minél hamarabb jelentsék be a fagykárukat

Az államtitkár közlése szerint pontos adatok nincsenek még arról, mekkora kárt okozott a gyümölcsösökben a kedd hajnali mínusz 7 és mínusz 11 Celsius fok közötti fagy a szabolcsi ültetvényeken, de az már látható, hogy egyes térségekben – Vásárosnamény, Kisvárda és Csenger környékén – „nagy a baj.” Budai Gyula a tájékoztatón arra kérte az érintett gazdálkodókat, hogy tizenöt napon belül jelentsék be a káreseményüket a falugazdászoknál, ha pedig még nem kötöttek biztosítást, akkor tegyék meg, mivel a szabályok szerint csak az ezzel rendelkező termelők részesülhetnek száz százalékos kárenyhítésben. Az államtitkár ugyanakkor azt is megemlítette, a biztosítók a tavalyi fagykár után hasonló eseményre számítva „kivártak”, így nem kötötték meg a biztosításokat a gazdálkodókkal. Az uniós jogszabályok szerint, aki nem rendelkezik biztosítással, az a kárenyhítés mindössze ötven százalékára jogosult – mondta Budai Gyula, hozzátéve, a biztosításokat november 30-ig köthetik meg a gazdák. Az államtitkár közlése szerint a tárca átgondolja azt a lehetőséget, hogy azzal az egy biztosítóval kezdeményez tárgyalásokat, amelyik hajlandó a gazdálkodókkal leszerződni. Az államtitkár a tájékoztatón megemlítette, hogy január 1-jétől új kárenyhítési jogszabály lépett hatályba, az alap tavalyi, mintegy 4 milliárd forintos keretet idén 8 milliárd forintra emelte a kormány. Budai Gyula a gazdálkodók által igényelhető kedvezményes MFB-hitelt érintő kérdésekre reagálva elmondta: a 8 milliárd forint keretösszegű, Magyar Fejlesztési Bank által biztosított hitel hozzáférhetőségével kapcsolatban a vidékfejlesztési tárcához is sok jelzés érkezett. Az egyeztetések már megkezdődtek a pénzintézettel, a cél, hogy minden érintett gazdálkodó gond nélkül hozzá tudjon férni ehhez a segítséghez. Wachal Kálmán, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője a tájékozatón elmondta: a jelenleg is folyamatban lévő kárfelmérést nehezíti, hogy egyelőre virágzás előtti stádiumban vannak a fák. A végleges terméskiesést a terméskötődés után lehet majd megállapítani, ezt követően lehet teljes képet kapni a fagykár tényleges nagyságáról. A Balkány környékén, mintegy harminc hektáron gazdálkodó Szőke Attila elmondta: gyümölcskertjeiben kedd reggel mínusz 7,4 Celsius fokot mértek, a legnagyobb problémát azonban az okozta, hogy már hétfő este észlelt fagy a csonthéjas ültetvényeit a legérzékenyebb stádiumban érte. A fák virágain lévő bibék szinte teljesen elfeketedtek, alig lehet találni ép virágokat – mondta Szőke Attila, becslése szerint kárának mértéke meghaladja a kilencven százalékot. Nagy Miklós vásárosnaményi gazdálkodó szerint a félig kivirított barackültetvényeket szinte száz százalékban károsította a fagy, az almánál és a meggynél azonban egyelőre megbecsülni sem lehet a kár nagyságát. „Nagyon rossz érzéseink vannak, a tavaly májusi fagy miatt nemhogy árbevételt nem tudtunk elérni, hanem az ültetvényekre költött milliós összegek sem jöttek vissza”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.