A gyógyszergyárak felkészülnek az oltóanyag gyártásra

Nemcsak a betegség által leginkább érintett cégek jegyzése esett (utazási irodák, légitársaságok), hanem a főbb fémeké, az aranyé és az olajé is. Több országban betiltották az amerikai sertéshús importot, növelvén a protekcionizmus erősödésével kapcsolatos aggodalmakat.

Megvan a genetikai kód

A svájci Novartisnál azt közölték, hogy már rendelkezésükre áll az új vírustörzs genetikai kódja. Ez azt jelenti, hogy megkezdhetik az előkészületeket a termelés beindítására, miután a tényleges kórokozó vírus „a nagyon közeli jövőben” a birtokukban lesz. Mindamellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még legalább fél évig eltarthat, amíg a oltóanyag kereskedelmi forgalomba kerülhet.

Elegendő legyen

A Novartison kívül még legalább 20 vállalat állít elő influenza elleni oltóanyagot, köztük a Sanofi-Aventis, a GlaxoSmithKline, a Baxter International, az ausztrál CSL, vagy a MedImmune. Szakmai elemzők szerint a legnagyobb kihívás a cégek számára, hogy elegendő mennyiségű oltóanyagot állítsanak elő viszonylag korlátozottan rendelkezésre álló antigénből.

A Roche már korábban jelezte

A svájci Roche gyógyszergyár már korábban jelezte, megvizsgálja, miként növelhetné az influenza kezelésére általában alkalmasnak tartott szere, a Tamiflu gyártását. A termelés felfuttatásához nyolc hónap kellene neki, 400 millió kezelésre elegendő szert tudnának szükség esetén előállítani. Az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO) lévő készletek jelenleg 5 millió ember kezelésére elegendőek, ezek 24 órán belül mozgósíthatók. Ezekből szükség esetén a leginkább rászoruló államokat segíthetik ki.

Rosszabbkor nem is jöhetett volna

A sertésinfluenza terjedése leglátványosabban a turizmust és a légiforgalmat érinti: a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA keddi állásfoglalása szerint a betegség rosszabbkor már nem is jöhetett volna, hiszen a gazdasági válság miatt márciusban amúgy is 11,1 százalékkal esett vissza az utasforgalom az egy évvel korábbihoz képest. Ágazati elemzők is úgy látják, hogy ez a járvány még inkább visszavetheti az idegenforgalmat és a légiforgalmat, mint a 2003-ban kitört, több mint 900 emberéletet követelő atípusos tüdőgyulladás (SARS).

Egyre több országban tilalom

Eközben egyre több országban vezetnek be tilalmat az amerikai sertéshús importjára, tovább erősítvén a gazdasági válság miatt amúgy is felerősödött protekcionista törekvéseket. Eddig hét ország – Kína, Ukrajna, Kazahsztán, Szerbia, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és az Egyesült Arab Emírségek – rendelt el tilalmat az amerikai sertéshúsra, illetve húskészítményekre annak ellenére, hogy a WHO állásfoglalása szerint az új influenza vírus nem a fertőzött hús fogyasztása révén terjed.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.