A kárenyhítési alap feltöltéséről is dönt szerdán a kormány

Czerván György a Baki Agrocentrum Kft. által szervezett agrárgazdasági napon a mezőgazdaság idei helyzetéről és lehetőségeiről tartott előadásában szólt arról is, hogy a 4,5 millió hektár magyarországi szántóterületből 310 ezer hektár van most belvíz alatt, további 740 ezer hektár pedig károsan átnedvesedett területnek számít. A jelenlegi rendszer problémái miatt egy teljesen új kárenyhítési rendszert kívánnak kidolgozni, ami ősszel kerülhet a parlament elé és jövőre léphet életbe. Már szerdán születhet azonban döntés arról, hogy a kormány mennyivel növeli meg a jelenleg a kárenyhítési alapban lévő összeget, az emelés mértékéről azonban az államtitkár előzetesen nem kívánt beszélni. Hozzátette, hogy a tejtermelők támogatási szerkezetének átalakításáról is döntés születhet, ennek lényege, hogy nem literre, hanem az állatokra alapul majd. Az erre a célra fordítható mintegy 15 milliárd forint uniós támogatáshoz 5 év alatt a kormány háromszor 9 milliárd forintot társít. Az agrárügyi államtitkár a kárenyhítések kapcsán beszélt arról is, hogy már létezik az a 6 milliárd forint keretű kedvezményes hitelkonstrukció, amelyet az elemi és katasztrófakárt szenvedett mezőgazdasági vállalkozásoknak dolgoztak ki. Hozzátette: szeretnének „életet lehelni” az agrárium forgóeszköz-beszerzését segítő hitelprogramba, ami minden mezőgazdasági vállalkozás számára, a tervek szerint kedvezményes kamatozással lenne elérhető. Czerván György megjegyezte, hogy kifejezetten a gazdálkodók részére a tervek szerint már áprilistól elindítanák az Agrár Széchenyi Kártya Programot, ami folyószámla- és forgóeszköz hitellel segítene minden gazdálkodót. Az idei agrárköltségvetésről szólva kitért arra, hogy a tavalyi 463 milliárddal szemben közel 593 milliárd forint az idei agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege uniós és hazai forrásból. Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke a 2011-es támogatási lehetőségek kapcsán kifejtette: a napokban jelenik meg az az új rendelet, amely egyértelműsíti, hogy mikor zárul le a támogatott beruházások megvalósítási határideje. A rendelet tartalmazza majd, hogy a támogatott beruházásokat késznek fogadják el már akkor, amikor az engedélyeztetési kérelmek benyújtása elkezdődik, de csak ezek beszerzése után fogadják be a kifizetési kérelmeket. Az MVH idei első félévi kifizetési terveiről elmondta: a területalapú támogatások előlegeinek kifizetése kapcsán hetente közzé fogják tenni, hogy még hányan nem nyújtották be az igényléseket. Erre azért van szükség, hogy ne mindenki az utolsó hetekben adja be az igényét, amelyek befogadását május közepén mindenképpen lezárják. Palkovics Péter beszámolt arról, hogy még januárban elkezdődik az agrár-környezetgazdálkodási támogatások kifizetése, ami május végéig 45-50 milliárd forintot jelent. A Natura 2000-s területeken gazdálkodók támogatásának kifizetése már elindult, január közepén 11,6 milliárd forint értékben a nemzeti tejtámogatás utalása is megtörténik. Szintén még ebben a félévben sor kerül az anyajuh tartásához, a szarvasmarha-tenyésztéshez, valamint dohány- és rizstermesztéshez kapcsolódó támogatások kifizetésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.