A Leader-közösségek szerepe a jövőben nőni fog

Úgy vélte, 2014-2020 között lehetővé válik majd, hogy agrár- és vidékfejlesztési források mellett más strukturális alapok felosztását is „Leader-szerűen” végezzék a helyi akciócsoportok.

A helyi közösségek határozták meg a helyi vidékfejlesztési stratégiákat és ők döntöttek arról, milyen célterületekre lehessen pályázni. „Ez az önállóságuk továbbra is megmarad”. Az államtitkár szólt arról is, hogy a minisztérium 2010 óta igyekezett a helyi termelőket megerősíteni, a helyi piacokat fellendíteni. Példaként említette a kistermelőkről alkotott minisztériumi rendeletet, a falusi vendégasztalra vonatkozó rendelkezést, a közétkeztetés kiemelését a közbeszerzési törvény hatálya alól, valamint a házi pálinkafőzést lehetővé tévő rendelkezést és a bérfőzésnél a jövedéki adó eltörlését. V. Németh Zsolt elmondta, a jogi környezet megváltoztatása mellett pályázatokkal is segíteni kívánják a helyi termelőket. A falumegújítás keretében helyi piacok létesítésére lehet pályázatot benyújtani. Mint az államtitkár fogalmazott, „szeretnénk, ha a szökőkutas faluszépítések helyett gazdaságfejlesztést ösztönző piacfejlesztések lennének a kistelepüléseken”. A tavasz folyamán nyílik meg az élelmiszeripari termékek értéknövelését segítő pályázat, amellyel kisebb tej- és húsfeldolgozó üzemek, mobil vágópontok létrehozását kívánják támogatni. Április végétől lehet pályázatot benyújtani a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatnál helyi termék konferenciák szervezésére, filmek, népszerűsítő kiadványok készítésére. Az elnyerhető 2-3 millió forintos támogatások előfeltétele, hogy a pályázni szándékozók regisztráljanak az MNVH-nál.

Vélemény, hozzászólás?