A legtöbb kárt a felhőszakadás okozta

A Generali biztosítóhoz a múlt hétvégi és a hét eleji vihar miatt rddig ezer településről 8 ezer kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg eddig 1,2 milliárd forint. A károk nyolcvan százaléka a lakásbiztosításokat és a KKV szektort érinti, húsz százaléka pedig az ipari és a mezőgazdasági ágazat biztosításaihoz kapcsolódik. A legtöbb kár – összesen 5.263 – a vihar miatt keletkezett, 121-et a villám, 2.331-et a felhőszakadás, míg az árvíz 228-at okozott. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyéből érkező kárbejelentések száma továbbra is kimagasló. Az AEGON Magyarország Biztosítónál túllépte a 10 ezret az elmúlt hét viharos időjárása következtében okozott károk miat benyújtott bejelentések száma. Az ügyfelek által becsült kár értéke már most eléri az 1 milliárd forintot. Az AEGON még 3-4 ezer bejelentésre számít. A mostani az utóbbi évek legsúlyosabb, összefüggő viharkára. A jelentkező ügyfelek harmadának a társaság már át is utalta a kártérítés összegét, átlagosan 1.000 kárügyet zárt le a biztosító egy nap alatt. A legtöbb kárbejelentés – az összes mintegy 40 százaléka – Budapestről és Pest megyéből, valamint Veszprém megyéből érkezett a társasághoz az elmúlt napokban. Az elmúlt napok időjárását leginkább megsínylő Borsodból a bejelentések tíz százaléka érkezett, ennek magyarázata a megye gyengébb biztosítottsági mutatója is lehet. A károknak továbbra is majdnem 95 százaléka köthető a viharokhoz, és a felhőszakadásokhoz. Elenyésző a jégveréssel kapcsolatos bejelentések száma, és valamivel kevesebb, mint 5 százalékot tesz ki az árvíz okozta károk aránya a bejelentésekben. A társaság a legtöbb kárbejelentést lakáskárokkal kapcsolatban kapja, de többen fordultak már a viharban megsérült járművük miatt is az AEGON-hoz. Az ipari, mezőgazdasági károk a bejelentéseknek kevesebb mint az egy százalékát teszik ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.