A mezőgazdaság nem tud élni a bérkompenzációval

A MOSZ közleménye aláhúzza: ez a támogatási lehetőség valóban “csekély összegű”, mivel a mezőgazdasági vállalkozások számára legfeljebb 7.500 eurót – alig több mint kétmillió forintot – biztosít. Míg más vállalkozások maximum 200 ezer euró – azaz több mint ötvenmillió forint – támogatást vehetnek igénybe hároméves időszakonként. Az agrár-érdekképviselet szerint a mezőgazdasági foglalkoztatókat egyértelműen hátrányos megkülönböztetés éri. Ráadásul a legtöbb mezőgazdasági vállalkozás már kimerítette ezt a hároméves keretet, mivel számos, a működésükhöz elengedhetetlen támogatás már eddig is ilyen címen került a cégekhez. Az ágazati bérszint jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagtól – az agrármunkaadókat a foglalkoztatás kapcsán ugyanakkora költségek terhelik, mint bármely más munkaadót. A meghirdetett állami támogatás a “de minimis” korlát miatt – még ha eddig nem is kellett felhasználnia a vállalkozásnak – egy mezőgazdasági munkaadónál legfeljebb tíz munkavállaló elvárt béremelésével kapcsolatos kompenzációjára elegendő. Miközben a nem mezőgazdasági vállalkozások esetében a támogatás 220 fő foglalkoztatott kompenzálását teszi lehetővé. Így hiába lenne rá hatalmas szükség, a mezőgazdaság a támogatásból gyakorlatilag ki van zárva. A MOSZ közleménye utal rá: a mezőgazdaságban az átlagos bruttó bér 147,5 ezer forint volt 2011-ben, ami több mint 25 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.