A nyomor elleni harc éve lesz 2010

Az EU-tagországok, valamint a kampányprogramhoz csatlakozó Izland és Norvégia összesen 17 millió euró uniós pénzzel gazdálkodhatnak, amit saját nemzeti hozzájárulással is ki kell egészíteniük. Ebből tudatosító kampányokat, iskolai tájékoztató rendezvényeket, kerekasztalvitákat, valamint a döntéshozók és a média számára szervezett felkészítő tanfolyamokat finanszíroznak. Szerveznek a témában újságíróversenyt, művészeti kiállítást, valamint két nagyszabású konferenciát is az év folyamán. A rendezvénysorozat hivatalosan január 21-én kezdődik egy magas szintű madridi értekezlettel – januártól június végéig ugyanis Spanyolország látja el az unió soros elnöki tisztét. Az EU úgynevezett Lisszaboni Stratégiája – ami nem keverendő össze az unió intézményi és döntéshozatali rendszerét megreformáló, most december elsején életbe lépett Lisszaboni Szerződéssel – tíz évvel ezelőtt célként fogalmazta meg, hogy 2010-re döntő eredményeket kell elérni a nyomor felszámolását illetően az unió területén. Az erőfeszítések ellenére ezt a célt nem sikerült teljesíteni: a félmilliárdnál kevesebb lakosú Európai Unió országaiban – nagy eloszlási aránytalanságok mellett – mintegy 80 millió ember él a nyomorküszöb táján, köztük közel 20 millió gyermek. A mostani gazdasági válság, a növekvő munkanélküliség tovább ront ezen a helyzeten. A tíz évvel ezelőtt megfogalmazott stratégia kiinduló feltételei is változnak. Így például a kibővült unióban egyes országokból jelentős számú nyomorgó népesség vándorol át a jómódúbb tagországokba, és immár összeurópai problémaként kezd tudatosulni a romák tarthatatlan helyzete. Az EU igyekszik minél nagyobb teret adni a döntéshozók és a társadalmi, nem kormányzati szervezetek közötti párbeszédnek, és 2010-ben kiemelt prioritás lesz a nyomor és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem. E küzdelemben fontos szerepet kap majd az Európai Bizottság foglalkoztatás- és szociálpolitikai tárcája, amit José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke Andor László magyar EU-biztosjelöltnek szán.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.