A tejtermékek forgalmi adójának 5 százalékra csökkentését javasolja a tej terméktanács

A takarmányárak beláthatatlan emelkedése a felvásárlási árak és a tejtermelői támogatások idei csökkenésével együtt akkora jövedelemveszteséget okoz, amely egy újabb válság képét vetíti előre. Az euróárfolyam kiszámíthatatlan változása és a tejtermékek piacán tapasztalható importnyomás a teljes ágazat ellehetetlenüléséhez vezet – áll a szervezet közleményében. Az uniós, illetve a hazai kormányzati támogatás finanszírozási, valamint szabálybeli korlátai miatt tartós és érdemi változást csak a tejágazat versenyképességének javítása, a hazai piaci szereplők belföldi értékesítési lehetőségeinek bővítése jelenthet a terméktanács szerint. Ennek elősegítése érdekében az elnökség szükségesnek tartja az állami költségvetés szempontjait, a társadalmi igényeket és a gazdasági szereplők elvárásait szem előtt tartó, differenciált áfacsökkentés mielőbbi meghirdetését. A tej terméktanács közleményében úgy fogalmaz: javasolják, hogy az ágazat vezértermékeinek minősülő termékek általános forgalmi adóját sorolják át a kedvezményes, 5 százalékos adósávba. A szervezet kéri a kormányt, hogy a javaslat részleteinek egyeztetése érdekében azonnal állítson fel egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőiből, valamint az ágazat neves szakértőiből álló döntés-előkészítő testületet, amely érdemi tárgyalásokat folytathat. A tej terméktanács támogat minden olyan kezdeményezést, ami az alapvető élelmiszerek áfamértékének jelentős csökkenését célozza – közölte a szervezet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.